![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Új sportigazgató jelölheti ki az új irányvonalat az MLSZ-nél
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Barczi Róbertet nevezte ki új sportigazgatónak, míg a női szakág vezetésével Kiss Lászlót bízta meg, közölte pénteken a magyar labdarúgást irányító szervezet.
A szövetség kiemelte, a 2015-től az MLSZ versenyigazgatójaként dolgozó Barczi a „hazai labdarúgásban betöltött vezetői munkaköreinek köszönhetően sokrétű sportvezetői tapasztalattal rendelkezik” és eddigi posztjának köszönhetően rálátása van a hazai felnőtt- és utánpótlásfutballra, írja az MTI.
„Az MLSZ elnöksége által az elmúlt években megteremtett alapot kell felhasználni arra, hogy egy szemléletváltással új irányba mozduljon el a labdarúgásunk” – nyilatkozta a honlapnak az új sportigazgató, külön kiemelve, hogy minden futballért tenni akaró emberrel szeretne együtt dolgozni. – „A futballközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van, leginkább az utánpótlás terén, ahol igazi fordulatra van szükség.”
Barczi Róbert arról is beszélt, hogy a generációváltáson átesett szakmai bizottság komoly szellemi hátteret biztosít majd a munkához és a bizottságban dolgozó Fehér Csaba, korábbi válogatott labdarúgó lesz a közvetlen segítője.
![Barczi Róbert, az MLSZ új sportigazgatója](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3292/32924/329247/32924736_047fd670e9f635a17ef710ce96b7fc11_wm.jpg)
A női szakág vezetésével megbízott Kiss László így értékelt: „Szeretném, ha lendületet kapna a női utánpótlás-labdarúgás és a szakemberképzés, hiszen ezek jelentik az alapot a további fejlődéshez. A női utánpótlás-nevelő programnak a fiú programmal egyenértékűvé kell válnia.” Kiss korábban 33-szor volt válogatott, és 2010-13 között vezette a női válogatottat szövetségi kapitányként.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)