Ivett, Frida
6 °C
16 °C

A bírálóknak, kárörvendőknek is meg akartam mutatni

GettyImages-52719191
2020.07.20. 15:11
Lisztes Krisztián kiköpte a tüdejét a válogatott meccseken a kétezres években, eközben a Werder Bremennél úgy nyerték a legnagyobb csatákat, hogy el sem fáradt. Úgy látta, a válogatott olykor szétcsúszott, nagy távolságok lettek a játékosok között, és nem volt edző, aki ezt észrevette volna. Lisztes volt az utolsó magyar futballista, aki bajnokságot tudott nyerni Németországban, vele beszélgettünk.

Márciusban a koronavírus-járvány alatt ismételték az 1995-ös Ferencváros Bajnokok Ligája-meccseit. Mit gondol most már edzőként 19 éves kori önmagáról?

Nem néztem végig mindegyik meccset, de annyit első látásra leszűrtem a Fradi tízeséről, hogy sokkal több a haja, mint a mostani Lisztesnek. Szerethető csapat volt az a Fradi, szerethető karakterekkel, talán ezek közé lehet sorolni engem is. Simon Tibi tekintélye, Kuntics gólveszélyessége szembetűnő volt, illetve mindenki tudta a dolgát, és nagyon fegyelmezetten tette is. Jól összerakott, jól összeszokott, őszinte futballt játszó csapat volt a miénk, amelyik képes volt szórakoztatásra. Néhány helyzetfelismerésem, passzom tetszett, igyekeztem minden helyzetből a kaput támadni, nem oldalra leadni a labdát. De nem szeretném magam túldicsérni, mert csapatmunka volt, ahogy az Anderlechten átléptünk, ahogy a Grasshoppers ellen nyertünk, itthon egálban voltunk, a Real és az Ajax másik szintet képviseltek, ezért is volt különösen értékes, hogy itthon 1-1 lett a Real ellen.

Lehet azt mondani, hogy az akkori NB I. jobban felkészített egy fiatal játékost a nemzetközi szintre mint a mostani?

Van igazság ebben, de nagyon keresettek voltak az akkori utánpótlás válogatott tagjai, akik több helyről jöttek, szerte az egész országból, pedig a salak mindenhol hasonlóan porzott, és többnyire gödrös pályákról indultunk. Többnyire a betonon tanultunk focizni, nem a legjobb körülmények közt, de imádtuk. Nem volt B-tervünk, futballisták akartunk lenni. Folyamatos volt az érdeklődés, Bukrán Gabi már külföldön játszott, Dárdai Pali és Király Gabi is gyorsan elkelt, Bükszegi Zoli, Fehér Csaba volt még a csapatban, sok későbbi válogatott játékos kijött abból a 76-os évfolyamból. Sok nemzetközi tornára hívtak bennünket, ahol általában jól teljesítettünk, Norvégiában a FIFA elnökétől kaptam díjat. Az U16-os Eb-n megvertük a franciákat 1-0-ra a gólommal, 1-1-es döntetlent játszottunk a portugálokkal. Folyamatosan néztek minket, nekem már 1993-ban azt mondta a stuttgarti utánpótlást irányító Ralf Rangnick, hogy szívesen látna a klubnál, menjek oda.

Ötven márkát nyomott a kezembe, nem is értettem, mi történik. Ubrankovics Mihály, a korosztályos válogatott kapitányával udvariasan visszaadtuk, mert a Fradiban képzeltem el a jövőm. Nyilasi Tibor velem ijesztgette az idősebbeket, hogy majd felhozza az ifiből Lisztest, és ki fogom szorítani az idősebbeket.

Még növésben voltam, amikor 1993-ban, 17 évesen bekerültem a Fradi felnőtt csapatába, a harmadik meccsemen a Debrecen ellen már gólt is lőttem.

Lisztes Krisztián karrierje

  • Lisztes Krisztián 1976. július másodikán született Budapesten
  • Klubjai: Ferencváros, Stuttgart, Werder Bremen, Mönchengladbach, Ferencváros, REAC, Rostock, Paks, Vasas, Ferencváros, Szeged, Soroksár
  • 2003-ban bekerült a Sport Bild osztályzatai alapján a szezon Bundesliga válogatottjába.
  • 49-szeres válogatott, ezeken 9-szer volt eredményes. Sérülése miatt legalább 30 válogatott meccs benne maradt a karrierjében.
  • Tagja volt az 1996-ban olimpián szereplő válogatottnak, mindhárom meccsen játszott.
  • A Ferencváros utánpótlásában dolgozott edzőként, ezt a pozíciót hagyta el az UDSE kedvéért.

A válogatottat és a Herthát is irányító Dárdai Pál egyenesen azt mondta, olyan ügyes volt a labdával, mint Messi.

Kedves tőle, nekem is mondogatta, amikor nemrég találkoztunk. Az utánpótlás válogatottban előfordult, hogy nem kerültem be a kezdőbe, ami nagyon mérgesített, sértődött voltam, ha kiszorultam. Az is előfordult, hogy csatárt játszottam, és csak később kerültem vissza a középpályára.

Mikor látták először, hogy jól bánik a labdával?

Édesapám villamosmérnök volt, és a magyar-szovjet barátság keretében a szibériai Irbit városába került dolgozni, majd onnan Odesszába. Az óvodás koromat így én nem is itthon töltöttem, hanem kint, sok magyar családdal voltunk együtt. Foszlányok vannak a kintlétről, elvitték például az erkélyről a karácsonyfánkat, megsértődtek, amikor azt mondtam, nem akarok orosz katona lenni, erőteljesen kellett könyökölni, hogy felférjünk a buszra, nagyobb harc volt, mint ma egy szögletnél. Mégis inkább pozitív érzésekkel tölt el a múlt, ha erre gondolok. Amikor hazatértünk, felvételiztem az iskolába, a Külker pálya közelében laktunk, és nyolcéves voltam, amikor az apukám meghalt, utána az anyukám egyedül nevelt fel bennünket a bátyámmal, a nálam két és fél évvel idősebb Lacival. Őt jobban lekötötte a tanulás, nekem a foci volt a mindenem, pedig megesett, hogy csak a tornazsákomat rugdoshattam. Kis növésű, vékonyka gyerek voltam, kapkodni kellett a lábaimat, hogy ne érjenek utol, ne sodorjanak el. A kapu előtt feltaláltam magam.

Amikor egy teremtornán megvertük a Fradit, akkor szúrtak ki. Kaszás Pali bácsi eljött értem, mindenáron át akart igazolni, és ezt meg is tette, három labdát adott értem. Később ő egyengette a pályámat, a pótapukám lett.

A Fradihoz egyébként is vonzódtam, mert lakott a házunkban egy prímás, aki először elvitt meccsre. Volán-Fradi 3-4, emlékszem az eredményre, engem pedig beszippantott a futball. Később óriási élmény volt, amikor labdaszedő lehettem, és közelről láthattam a játékosokat, akiket addig csak a gombfoci csapatban.

A korabeli újságok előbb megállapították, hogy Puskás Ferenc óta nem látott tehetséggel rendelkezik, aztán Détári Lajos helyét vette át a Ferencvárosnál. Két emblematikus egyéniségről van szó, milyen örökség volt ez?

Ma már, 44 évesen van ennek szimbóluma, akkor nem érzékeltem a pillanat súlyát, mert már jött az újabb meccs, a következő edzés, minden gyorsan történt, és csak sodort magával az élet. A mai eszemmel kíváncsi lennék arra, hogyan álltam volna meg a helyem a csatárposzton, de ez is már csak egy felvetés marad.

És a Plank Kft.-re emlékszik még?

Hú, hálistennek nem említette a cég nevét senki az elmúlt 10 évben.

A közérthetőségért vetem közbe: ez a Kft. vásárolta meg a Ferencvárostól a játékjogát 1994 körül. A Fradi így jutott pénzhez, és amikor Stuttgartba szerződött, ez a Kft. tarthatta a markát ön után, a félmilló márka nem egyenesen a klubhoz ment, hanem egy része a céghez.

10 ezer forintot kaptam tőlük minden gólom után, ez volt a bónuszom.

Jól tükrözi a magyar futball állapotát, hogy ilyen lépésekre szüksége volt egy-egy klubnak, mert nemcsak velem történt ez, a fejünk felett döntöttek. Áldozatai voltunk annak az időszaknak.

1997. februárban mutatkozott be a Bundesligában, a Stuttgart 1-0-ra legyőzte a Karlsruhét. Jó ötlet volt ahhoz a csapathoz menni, ahol az 1994-ben vb-negyedik bolgár irányító, Krasszimir Balakov osztotta a gólpasszokat, aki akkor éppen a csúcson volt?

Amikor engem kinézett a Stuttgart, még Balakov nem volt az ő játékosuk. Akkor még Jürgen Röber volt az edző, aki később a Herthához ment, és Dárdai edzője lett. Amikor én odakerültem, már Joachim Löw ült a kispadon, aki 2014-ben világbajnok lett a németekkel. Nem sok beleszólásom volt a klub átigazolási politikájába. Az ötödik meccsemen már gólt rúgtam csereként. Krasszimir 10 évvel idősebb volt nálam, a mentorom volt. Ezek a stuttgarti évek nem vesztek kárba, mert sokat tanultam Balakovtól, amit mástól nem tanulhattam volna. Még a Bundesligában sem tanulhattam volna meg mástól. Ehhez kell a belső motiváció. Figyeltem őt, hogyan fordul le, milyen megoldásokat választ, hogyan passzol, hogyan vált ritmust, hová teszi a labdákat.

Itthon nem volt senki, aki felkészített volna bennünket a profi életre. Tanultam én németül egy kedves öreg bácsitól, de csak ímmel-ámmal. Nem volt senki, aki kényszerítette volna, hogy Krisztián, ne hozd hátrányba magad.

A saját bőrömön aztán megtanultam, mennyit jelent a beilleszkedésnél a némettudás. Egy pillanatig sem akartam feladni, nem szerettem volna, ha a kárörvendőknek lesz igazuk, akik már a szerződés aláírásakor tudták, nem felelek meg a Bundesligához. Amikor még itthon voltam, sokan pocskondiáztak, bíráltak, de csak megtanultam védekezni kint. Nem ment könnyen, de megtanultam. Ezek a stuttgarti évek kellettek ahhoz, hogy a Brémánál remek éveim legyenek. Arról nem beszélve, hogy a Stuttgart KEK-döntőt játszott 1998 májusában, ami jól érzékelteti a csapat erejét, bár engem nem cseréltek be a Chelsea ellen.

2001 februárjában volt egy érdekes jelenet, Ralf Rangnick a negyvenedik percben lecserélte a Celta Vigo elleni UEFA-kupa meccsen. Megalázónak látszott ez a helyzet, hogy nem várt a szünetig. Ön is így érezte?

Rangnicknak professzor volt a neve már évekkel korábban, ki tud egy professzor fejével gondolkodni. Én sem értettem, miért kapott le. Nem az volt életem teljesítménye, de nem hiszem, hogy nem akart üzenni, inkább a csapatot akarta valamilyen drasztikus módszerrel felrázni. Ez a példa is jól szemlélteti, mennyire nehéz a profi élet. Tőlem, külfölditől mindig többet vártak, engem azért vittek, hogy többet mutassak egy németnél. Az biztos, hogy a kamera rajtam maradt, és csak néztem magam elé még akkor is, amikor a többiek már jöttek ki a szünet után a folytatásra. A 85. percben kaptunk egy gólt, amivel kiestünk, Rangnickot pedig elküldték a csapattól.

2001 nyarán ön is elment a klubtól, és élete egyik legjobb döntését hozta meg, mert 2004-ben bajnok és kupagyőztes lett a Werderrel, történelmi duplázás volt, egyetlen más alkalommal sem sikerült ez a klubnak. A Werder amúgy négyszer volt bajnok, akkor utoljára. A francia Micoud szerepelt a tízes poszton. Miben volt ő jobb játékos önnél?

Szerencsére bent maradt a Werder az osztályozón az első osztályban a napokban, izgultam értük. Az a Werder 4-4-2-ben állt fel, a rombusz alakú a középpályán Micoud játszott a rombusz csúcsánál, a két csatár mögött. Én pedig a rombusz jobb oldalán, onnan kellett kiszolgálnom őt vagy a csatárokat.

Nagy élmény volt ebben a csapat részt venni, éreztük az erőt, olyan gördülékenyen ment minden, hogy egy-egy győztes meccs után el sem fáradtunk, csak azt éreztük, könnyen győztünk olyan stadionokban, ahová általában nem nyerni járnak a csapatok.

Mi pedig boldogan jöttünk el. Az edzőnk, Thomas Schaaf egyszer behívatott, és felajánlotta nekem, amikor Micoud eltiltott volt, hogy akarok-e a tízes poszton játszani. Gondolkodóba estem, mondtam a csapattársamnak a lehetőséget, aki rávezetett arra, csak veszíthetek vele, mert ha nekem nem menne a két csatár mögött a játék, a helyemre kerülő fiatal Tim Borowski viszont jól játszik, akkor duplán veszíthetek. Maradtam a nyolcas poszton, és nagyon jól éreztem magam, nagyon jó áramlása volt annak a csapatnak, jól mozogtunk együtt. Én viszont a bajnoki örömből sajnos csak mankóval vehettem ki a részem. A bajnoki aranyat jelentő salátástálat csak sérültem tudtam felemelni. Az álmom teljesült, de tiszta szívből nem örülhettem.

A Bochum ellen 2004. április 23-án sérült meg. Érezte rögtön, hogy nagy a baj?

Sajnos igen. Amikor Németországba szerződtem, kiderült, hogy a jobb térdemben a hátsó keresztszalag nem egészséges, hiányzik. 20 éves lehettem, amikor megsérültem még itthon, a kinti orvosi vizsgálatok derítették ki a baj okát, addig is térdgumival játszottam. Ez egy másfajta fájdalom volt, szintén keresztszalag szakadás.

Azt még nem tudtam, hogy ezzel vége is lesz mindennek.

Az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy felépülhetek belőle, de utána hiába játszottam a Gladbachban, rendre bedagadt a térdem. Dárdai segítségével eljutottam egy berlini specialistához, de már nem lett az igazi a lábam. 28 éves voltam, tele álmokkal, de nem játszhattam újra a BL-ben. Kíváncsi lettem volna, mire jutok a német bajnokkal, de ezt már nem kaptam meg a sorstól. A spanyol Betis szeretett volna leigazolni 2004 körül, szívesen kipróbáltam volna magam a Barcelona ellen, vagy a Real ellen újból, ezt sem kaptam meg a futballtól. A belső motivációm még megvolt, itthon még játszottam, de a lábam már nem engedte, hogy többre vigyem.

Melyik három gólra emlékszik vissza a legszívesebben?

A Grasshoppersnek rúgott mindig előjön, hiszen az volt az első magyar BL-főtáblás gól. A Newcastle-nak is belőttem a kapufáról kipattanó labdát egy év múlva. Németországban a Leverkusennek lőtt gólomat emlegetik.

35 méterről lőtte az akkori BL-döntős Leverkusennek, ennek a találatnak Dortmundban örültek nagyon, mert a Leverkusen kikapott ezen a meccsen, és nem lett bajnok.

Lisztes bevágja

Így történt, de lehet, hogy csak 33 méter volt. Aki ott volt a svédek elleni válogatott meccsen 2003-ban, talán nem felejti, hogy akkor is volt egy lövésem a kapuba.

Egy másik válogatott meccs az ön korosztályának meghatározó volt, akárkivel beszéltem, legyen Dárdai vagy Gera, Szabics vagy Fehér Csaba, szinte mindenki szóba hozza. De nem mint pozitív emléket, inkább mint rémálmot. Kitalálja melyikről van szó?

Azt hiszem egy rigai meccsről, amin 3-1-re nyertek a lettek.

Igen. Önben is mély és keserű nyomot hagyott?

Mi már külföldön, nevesebb klubokban játszottunk, és nekünk már egy kis filmet vágtak össze az ellenfeleinkről, akikkel jó eséllyel találkozunk a pályán. Az edzőink így tudatták, hogyan kell készülni rájuk, mi az erősségük, mire figyeljünk.

Itthon ilyesmi nem létezett. Jóindulatú edzőink voltak, jó esetben elmondták nekünk, hogy van egy gólveszélyes csatár az ellenfeleknél, de azt, hogyan kellene védekezni ellene, hogyan kellene hatástalanítani, azt már nem beszéltük meg. A válogatott meccseken kiköptem a tüdőmet, sokkal többet futottam, mint Brémában, mert a csapat egyre csak nyúlt, egyre hosszabb lett, elveszett az a feszesség, ami a Bundesligában alapkövetelmény volt az utolsó pillanatokig.

Rigában kinyílt a pálya, nem kettőztük meg a védekezést a kifejezetten veszélyes Verpakovskison, és gólokat kaptunk. Hiába játszottunk 30 percen át jól, hiába tartottuk nyomás alatt az ellenfelet, ez nem volt elég. Nekem sem egy jó élmény ez, pláne mert nem tudtunk befejezni eredményesen egy selejtezősorozatot sem, és akkor álltunk hozzá a legközelebb. Az olimpiai sorozat szép élmény. Ott például volt egy olyan nüansz, hogy a másodedző, a legendás Bene Ferenc azt mondta Zavadszky Gábornak, ha már kétszer elindult egy irányba a szélen, és leszerelték a védők, akkor harmadszor ne induljon el ugyanarra, hanem váltson. Egy ilyen apróság meg tudta változtatni a svájci meccs sorsát, és 3-2-re megvertük őket idegenben, ami nagyon nagy lökést adott a sorozat elején. Mert sok esetben csak az önbizalom hiányzott egy-egy sikerhez. A bőrünkön tapasztaltuk meg, egy kezdeti jó eredmény szárnyakat adhat.

Mikor lesz legközelebb német bajnok magyar futballista?

Gulácsi Péternek lehet erre esélye a Lipcsével, benne még sok év van. Szoboszlai Dominiknak is lehet erre esélye, ha Németországot választja. Tetszik Sallai Roland játéka is, jó helyen van Freiburgban, sokat fog még fejlődni. Más most nem látszik, igaz a Dárdai-gyerekek is elérhetik azt, ami az apjuknak sem sikerült. Én nagy szurkolója leszek mindenkinek, hogy ne én legyek az utolsó a sorban.

És látja az UDSE-ben az új Lisztes Krisztiánt? Júliustól az utánpótlással foglalkozó klub tehetségfejlesztési igazgatója lett.

Nem én vagyok az első, nem is én leszek az utolsó, aki azt mondja, nagyon sok ügyes gyerek van. Én a saját példámon keresztül igyekszem átadni azt a tudást, amit felszedtem Németországban. Itthon sokszor azt az alapdolgot sem tanítják meg az edzők, hogy a védőtől távolabbi lábhoz kell passzolni. Az is a dolgom, hogy az első érintés fontosságára felhívjam a figyelmet.

Nem kell mindent egyérintőből megjátszani, de az első érintés milyensége rögtön megalapozza a másodikat. Ha az első olyan, amilyennek lennie kell, máris fel lehet építeni egy játékhelyzetet, veszélyt lehet teremteni. Ha hosszabb az átvétel, máris bonyolódik a játékhelyzet.

A dortmundi képzést folytatja az UDSE, ezek a német képzés alapjai. Van, aki ösztönösen érzi a játékot, őt is lehet csiszolni, mert az út a Bundesligáig meglehetősen rögös. Ennyi év után mondhatom, bennem is volt ösztönösen valami. De akiben nincs meg az ösztön, azokat a gyerekeket is lehet hétről hétre sok munkával fejleszteni. Mert nem születik mindenki zseninek, de gondos tanítással, alapos hibajavítással, örökös gyakorlással gyorsan érzékelhető eredményeket lehet elérni. Ez a dolgunk. Hogy ha valaki külföldre kerül 16 évesen tőlünk, számára ne ismeretlen dolgot halljon az új edzőjétől, hanem olyat, amire már felkészítettük. A játékosainknak ismerniük kell az alapvető automatizmusokat, ami meghatározza a játékot, tudniuk kell, merre kell mozogniuk, megfelelő távolságra legyenek a labdától, de a társtól is. Szép feladat átadni a tudást. A magyar válogatottnak az a jó, ha sokan edződnek topligában.

Ha az Aranycsapat utáni időszakot nézzük, mondjuk a magyar futball előző hatvan évét, benne lenne ön egy álomválogatottban?

Dehogyis. Nem, nem. Nem kötelező szerénységből mondom, de nem. Eszméletlen nagy játékosok vannak a hazai futballtörténelemben. Rákosi Gyula olyan pontosan rúgott kapura, amin csak ámultunk kisgyerekként, amikor edzést tartott nekünk. Dunai Antal volt az olimpián a kapitány, a technikai tudása előtt kalapot emelhettünk. A cserepadra odaférnék, talán. És ezen nem változtat egy német bajnoki cím.

Borítókép: Lisztes Krisztián és Viktor Skripnik 2001-ben. Fotó:  Friedemann Vogel / Bongarts / Getty Images)