Sín tartja a brutálisan megvert futballista állkapcsát
Múlt szerdán súlyos sérüléseket szenvedett a Ferencváros korábbi futballistája, Busai Attila, akit egy ferencvárosi szórakozóhelyen brutálisan megvertek. A játékosnak több helyen is eltört az arccsontja, amelyet műteni is kellett.
Busai a Borsnak azt írta, hogy jelenleg beszélni sem tud, egy sín tartja az állkapcsát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy IX. kerületi szórakoztatócentrumban egyelőre ismeretlen tettesek bántalmaztak egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, írja a rendőrség.
A korábbi MTK-, Fradi- és Diósgyőr-játékos legutóbb az indiai másodosztályban, a Neroca csapatában szerepelt. Július végén a 444 írta meg, hogy Busai Völgyi Dániellel együtt a svéd harmadosztályú Nyköpinghez igazolt.
A Dagens Nyheter nevű svéd újság nem sokkal később megírta, hogy a csapat új szponzora, amely a magyar játékosokat is közvetítette a klubhoz, kapcsolatban állhat a nemzetközi bundabotrány egyik alakjával, a Magyarországon élő szingapúri Wilson Raj Perumallal. A svéd lap cikke után a svéd futballszövetség nem engedélyezte Busai és Völgyi szerződtetését, annak ellenére sem, hogy a Nyköping marasztalta volna őket.