![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
![GettyImages-176742923](https://kep.index.hu/1/0/3466/34661/346613/34661325_61c115a7e55481042505d7945e73b06e_wm.jpg)
1948-ban egy magyar csatár miatt fogalmazódott meg az a gondolat, hogy nagyobb stadionra lenne szükség. Miután Kubala László Olaszországban egy magyarokból verbuvált csapattal legyőzte a Real Madridot, az 1950-es világbajnokságra készülő spanyol válogatottat és az Espanyolt, felfigyeltek rá Barcelonában. Kubala 1951-ben igazolt az együtteshez, és azonnal óriási sztárnak számított. Nemcsak a játékával tűnt ki (329 mérkőzésen 256 gól), hanem a kinézetével is, amivel nők százait vonzotta a mérkőzésekre.
Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1954-ben elkezdték építeni a Camp Nout. Bár kezdetben 67 millió pezetát kértek a tervezők, az építkezés végére 288 millió lett a végösszeg. 1957. szeptember 24-én adták át a létesítményt egy óriási ünnepség keretében. Ugyan még nem voltak teljesen készen, 90 ezer néző azért részt vett a megnyitón. A stadionavatón egy lengyel csapat volt a hazaiak ellenfele. Az első gólt Eulogio Martínez szerezte.
Az Új Mezőt (a Camp Nou magyar fordítása – a szerk.) állandóan újítják, korszerűsítik. Az 1982-es spanyolországi világbajnokság miatt a lelátó kapacitását is megnövelték, 115 ezer főre. Manapság közel 99 ezren élvezhetik a helyszínen a gránátvörös-kékek szereplését. Az 1998–1999-es szezonban az UEFA „ötcsillagos stadion” minősítéssel tüntette ki az arénát.
Már évek óta téma a nemzetközi sportsajtóban, hogy teljesen átépítik a létesítményt, ennek ellenére még mindig nem kezdték el a munkálatokat. Kubalát a mai napig óriási tisztelet övezi Barcelonában. 2009-ben szobrot kapott a Camp Nou egyik központi helyén, de a múzeumban is megemlékeznek róla.
Érdekesség: a Barca-szurkolókat katalánul úgy nevezik, hogy: ,,culés”, ami magyarul feneket jelent. Onnan jön az elnevezés, hogy a hajdani stadion legfelső soraiban ülő szurkolóknak csak a hátsóját látták a járókelők. Állítólag a drukkerek erre az optikai helyzetre kellő huncutsággal rá is játszottak.
(Borítókép: A barcelonai Camp Nou stadion. Fotó: David Ramos / Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)