Menesztették Szalai Ádámék vezetőedzőjét
A klub Twitter-oldala hétfőn arról számolt be, hogy átmenetileg a tréner eddigi segítője, Jan-Moritz Lichte veszi át az együttes irányítását.
Rouven Schröder sportigazgató azt követően köszönte meg az 52 éves szakember munkáját, hogy a gárda – amely az első fordulóban a Lipcse otthonában kapott ki – szombaton otthon szenvedett 4–1-es vereséget az újonc VfB Stuttgarttól a Bundesligában.
Sajtóhírek szerint a vezetőedző menesztésében szerepet játszott, hogy játékosai a hét közben sztrájkoltak és nem jelentek meg a szerdai edzésen, ezzel is szolidaritást vállalva Szalai Ádámmal, akivel a szakvezetés korábban közölte, hogy a jövőben nem számít rá és jobban tenné, ha új klubot keresne magának.
Schröder múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján „kényelmetlennek” nevezte a szituációt, és megerősítette, hogy a gárda valóban a magyar csatár ügye miatt nem edzett, ugyanakkor továbbra is azt állította, hogy Szalai elküldésének hátterében kizárólag sportszakmai okok állnak.
A Bild ezzel ellentétben arról számolt be, hogy Szalai Ádámnak egy elfajult anyagi vita miatt kell új csapatot keresnie, ugyanis a játékostársak által megválasztott tanács tagjaként szót emelt a vezetés ellen, amely a koronavírus-járvány ideje alatt csökkentett béreket nem kompenzálta azóta, holott ebben megállapodtak egymással a felek.
A Mainz a harmadik forduló pénteki nyitó mérkőzésén az Union Berlin otthonába látogat.