A törökök legyőzésével közelebb kerültünk a 2022-es vb-hez is
További Futball cikkek
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
- Három légiósa nem tartott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba
- Kétgólos Roma-sikert és tömegjelenetet hozott a római derbi 200. felvonása
- Roy Keane a negyedik ligába száműzné a betliző Liverpool-sztárt, de ő a Tranmere-nek sem kell
- Ilyesmit még aligha láttak edzőtől, persze hogy imádják Flicket Katalóniában
Ahogy arról beszámoltunk, Magyarország legyőzte Törökországot, míg Szerbia Oroszországot, így minden feltétel teljesült, csoportelső lett Marco Rossi csapata, és feljutott az A-divízióba a Nemzetek Ligájában. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy újabb két pótselejtező felé tettünk nagy lépést – és mint a mellékelt ábra mutatja, a magyar válogatottnak fekszik, ha pótselejtezőn kell kijutnia egy világversenyre, hiszen a 2016-os és a 2020-as Európa-bajnokságra is (egyedüliként) így váltotta meg jegyét.
Kezdjük a 2022-es vb-selejtezőkkel.
Tudni kell, hogy Nemzetek Ligáját összekapcsolták a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezőjével, ami 2021 márciusában kezdődik – a sorsolást december 7-én tartják, a magyar válogatott az előzetes kalkulációk alapján a harmadik kalapba kerül. Az biztos, hogy Európából csak 13 csapat juthat ki a vb-re az 55-ből. A világbajnokság selejtezőjében 10 európai csoport lesz, ahol a 10 csoportgyőztes közvetlenül kijut a világbajnokságra. További három hely sorsa forog kockán a pótselejtezőn. A 10 második helyezetthez csatlakozik az UEFA Nemzetek Ligájából az összesített rangsor alapján az a két legjobb csoportgyőztes, amely nem jutott ki a világbajnokságra, vagy nem jutott be a második fordulóba, vagyis nem végzett a vb selejtezős csoportja első vagy második helyén. A 12 (10+2) csapatot három ágra sorsolják, áganként négy csapatot. A selejtező lebonyolítása pont olyan lesz, mint most volt az Eb pótselejtezőjén:
- az ágak egyenként két egymeccses elődöntőből és egy döntőből állnak,
- mindegyik mérkőzésre sorsolják a hazai pályán játszó csapatot,
- a három ág győztese kijut a világbajnokságra.
A fent említett összesített rangsor alapján kerül ki tehát két csapat a Nemzetek Ligájából a pótselejtezőben. A végleges lista pedig így alakult:
1. Franciaország, 2. Belgium, 3. Olaszország, 4. Spanyolország, 5. Wales, 6. Ausztria, 7. Csehország, 8. MAGYARORSZÁG.
A képlet egyszerű: ahhoz, hogy a magyar válogatott pótselejtezőt játszhasson a 2022-es világbajnokságért, a Nemzetek Ligája rangsorában előtte végzett 7 csapatból 6-nak első vagy második helyen kell zárni vb-selejtezős csoportjában. Így Marco Rossi csapata biztosan pótselejtezőt vívhatna, függetlenül attól, hogyan zárja a vb-selejtezőt.
Valljuk be, az A-divízió négy csoportelsőjének minden bizonnyal nem okoz gondot az egyenes ági kijutás, míg a Wales, Ausztria, Csehország trióból két együttesnek kellene odaérnie a csoportja első vagy második helyére.
Ez sem tűnik lehetetlen küldetésnek. Ezen feltételek teljesülése mellett a magyar válogatott újra nekifuthatna egy pótselejtezőnek, és 1986 után kvalifikálhatná magát ismét világbajnokságra.
Az Eb-pótselejtező sincs messze
Ha azt feltételezzük, hogy nem változik a Nemzetek Ligája lebonyolítása a 2024-es németországi Európa-bajnokság előtt, akkor a magyar válogatott szerdai sikerével nagy lépést tett egy újabb pótselejtező felé. Mert ahogy a mostani A-ligás selejtezős helyre befutott a tök utolsó Izland, és a négy pótselejtezős helyből csak egyet használtak ki az A-liga csapatai,
ÍGY GYAKORLATILAG A NEMZETEK LIGÁJA KÖVETKEZŐ KIÍRÁSÁBAN 6 VERESÉGGEL IS A PÓTSELEJTEZŐS HELY KÖZELÉBE KERÜLHETNÉNK.
Arról nem is beszélve, hogy mivel a selejtezős helyeket alulról töltik fel, így várhatóan – papíron – gyengébb csapatokat kapnánk a pótselejtezőben, mert a B- és C-ligából töltenék fel a csapatokat, ha nem lenne négy A-ligás nem kijutó a 2024-es Eb-re.
(Borítókép: a magyar válogatott a törökök elleni siker után. Fotó: Czerkl Gábor/Index)