Emma
-2 °C
6 °C

Ronald Koeman megvédte Messit

2020.11.20. 17:39
Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője védelmébe vette argentin labdarúgóját, Lionel Messit, aki pénteken azt mondta: belefáradt abba, hogy minden problémáért őt teszik felelőssé a csapatnál.

„Jobban kell tisztelnünk a Messihez hasonló embereket” – hangsúlyozta a holland szakvezető. Hozzátette, azért is védi meg Messit, mert ha 15 órás utazást követően a repülőtéren őt kezdenék el faggatni az újságírók, „én is veszélyes lennék, és én is utálnám őket”.

A hatszoros aranylabdás támadójátékost legutóbb a tavaly nyáron leigazolt Antoine Griezmann korábbi ügynöke, Eric Olhats vádolta meg azzal, hogy „rémuralmával” megnehezítette ügyfele számára a beilleszkedést abban a klubban, amelyben mindent az argentin futballista irányít.

Koeman pénteken közölte, számára teljesen érthető, hogy Messi mérges volt. Hozzátette, az öltözőben, az edzéseken és a mérkőzéseken semmi problémát nem látott a két játékos között.

Messi szerződése jövő nyáron lejár, így szabadon igazolhatóvá válik, ha addig nem köt új megállapodást, és januártól tárgyalhat más klubokkal. Spanyol és brit médiaértesülések szerint jó esély van rá, hogy korábbi edzője, Josep Guardiola jelenlegi csapatához, a Manchester Cityhez igazol.

Koeman úgy fogalmazott, bár nem az ő feladata maradásra bírni Messit – aki már idén nyáron is távozni akart –, de bízik benne, hogy a 33 éves támadó meghosszabbítja a szerződését.

Guardiola – szintén pénteken – közölte, csütörtöki szerződéshosszabbításának semmi köze Messi esetleges érkezéséhez. Hozzátette, a Barcelona korábbi játékosaként, edzőjeként és szurkolójaként azt szeretné, ha a csatár ott fejezné be a pályafutását.

A futballista a spanyol adóhatóságokkal is harcol: 2016-ban 21 hónapos börtönbüntetésre, illetve kétmillió eurós pénzbüntetésre ítélték, mert 4,2 millió dolláros kárt okozott. Messi nem vonult börtönbe, mivel a spanyol törvények szerint büntetlen előéletűként 250 ezer eurós bírsággal megválthatta a szabadságát, büntetését pedig két évre felfüggesztették.

(MTI)