Ágnes
2 °C
11 °C

Diego Simeone szerint Maradona halálával egy mitikus alak távozott

2020.11.26. 19:09
Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának argentin vezetőedzője szerint a szerdán elhunyt Diego Maradona személyében a sportág mitikus alakja távozott az élők sorából.

Az 50 éves szakember játékosként a Sevillában és az argentin válogatottban is együtt futballozott a 60 évesen szívrohamban elhunyt Maradonával.

Úgy nőttünk fel, hogy Diegót néztük, amikor elkezdtünk focizni, és ő utat mutatott nekünk, hogyan is kell ezt a játékot játszani

 mondta Simeone. Hozzátette, Maradona „lázadó személyiségének” számos pozitív és negatív történéssel kellett megbirkóznia, de minden idők egyik legjobb futballistája „mindig előre tekintett”.

Rengeteget adott nekünk, és amit a pályán nyújtottunk, az abból fakadt, amit tőle láttunk. Sevillában fantasztikus módon a szárnyai alá vett, emellett megmutatta nekem, hogy mit jelent az argentin válogatottban futballozni

 jelentette ki Simeone, majd hozzátette, úgy érzi, Maradona „mindig is velünk marad”.

Jorge Valdano, aki az 1986-os világbajnoki győzelem során Maradona csapattársa volt, a spanyol televíziónak nyilatkozva könnyek között búcsúzott barátjától és csapattársától.

Fájdalmas az elvesztése, akár arra gondolok, milyen játékos volt, akár arra, hogy milyen ember. Amikor rá és a vele megélt emlékeimre gondolok, az mindig mosolyt csal az arcomra

 nyilatkozta a 23-szoros argentin válogatott támadó, aki az 1986-os vb-döntőben gólt is szerzett.

Diego bárki másnál jobban megszenvedte saját sorsának nagylelkűségét, volt valami perverz abban, ahogyan minden álma valóra vált

– fogalmazott Valdano, és hozzátette: „soha nem volt annál boldogabb, mint amikor pályán lehetett, mert akkor mindig az élete szerelmével, a labdával volt randevúja”.

Diego Maradonát csütörtök este Buenos Aires északnyugati külvárosában, a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezik örök nyugalomra, ahova a szüleit is temették.

(MTI)