![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Szűk családi körben temették el Diego Maradonát
A szerdán szívrohamban elhunyt néhai világklasszis labdarúgó koporsóját csütörtökön este szállították át a Casa Rosadából a Buenos Aires északnyugati külvárosában, a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőbe, ahol szülei is nyugszanak. Az egyórás út során gyászolók ezrei álltak az utak mentén, a temetőben pedig családtagjai és legközelebbi barátai jelenlétében helyezték örök nyugalomra.
A 60 évesen elhunyt labdarúgó búcsúztatása már csütörtök kora reggel, helyi idő szerint 6.15 órától kezdetét vette, és az első néhány órában a családtagok, valamint a közeli hozzátartozók és barátok kaptak erre lehetőséget. Az elsők között vett búcsút Maradona volt felesége, Claudia Villafane, valamint lányaik, Dalma és Gianinna. Őket egy másik volt feleség, Veronica Ojeda követte fiukkal, Dieguito Fernandóval. Megjelent a búcsúztatáson Jana is, akit Maradona néhány évvel ezelőtt ismert el hivatalosan a lányának. Később érkeztek az 1986-os világbajnokságon aranyérmes csapattársak, köztük Oscar Ruggeri, illetve más ismert argentin futballisták, például Carlos Tévez.
![Családtagok Diego Maradona koporsójánál a temetőben 2020. november 26-án](https://kep.index.hu/1/0/3552/35522/355221/35522193_bc2623c23b2c10eccf7d810ee7d031a9_wm.jpg)
Az elnöki palota előtt közben folyamatosan nőtt a tömeg, idővel a rendőröknek is közbe kellett avatkozniuk, hogy a közrendet biztosítsák. Ebből aztán konfliktus is adódott, néhányan palackokkal és a fémkordon darabjaival dobálták meg a rendőröket, akik könnygázt is bevetettek a rendbontók megfékezésére. A többség azonban kellő tisztelettel rótta le kegyeletét. Sokan csókokat dobtak vagy fújtak Maradona koporsója felé, a harsányabbak viszont ököllel verték a mellüket, illetve azt kiabálták, hogy „Vamos, Diego!” Sokan focicsapatok mezét dobták a koporsó felé, ezekből több tucat gyűlt össze.
Alberto Fernández argentin köztársasági elnök szerdán háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, a ravatalozás viszont az elhunyt családja kérésére nem tartott ilyen hosszú ideig.
A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött.
(MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
5 perce
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Remekeltek az új fiúk, az AS Roma végzete azonban épp saját játékosa lett a Milan ellen
Tammy Abraham élt a lehetőséggel.
február 6., 09:09
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között
Különleges hétvége előtt állnak.
február 6., 10:17
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06