Luis Suárez történelmi mélyrepülésben van
További Bajnokok Ligája cikkek
A londoni Kékek így kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel léptek túl a spanyol riválison, a német szakember szerint pedig ezek után egyetlen ellenféltől sem kell tartaniuk. A Chelsea 2014 után először szerepel a BL negyeddöntőjében. A január végén kinevezett Tuchellel – és másodedzőjével, Lőw Zsolttal – az angol együttes változatlanul veretlen, minden versenysorozatot figyelembe véve már 13 találkozón nem talált legyőzőre.
Az a legfontosabb, hogy megérdemelten vagyunk ott a legjobbak között, az ilyen eredmények ugyanis átsegítenek bármilyen nehézségen, és erőt adnak egészen különleges sikerek eléréséhez
– nyilatkozta a szerda esti meccs után Tuchel. Hozzátette, biztos abban, hogy a lehetséges riválisok közül egyik sem találkozna szívesen a Chelsea-vel.
„Nekünk nincs mitől félnünk, szembe szállunk azzal, akit a sorsolás az utunkba sodor" – jelentette ki a 47 éves tréner, aki elégedett volt azzal, ahogyan csapata irányította a mérkőzést, ugyanakkor talált olyan pontot a játékban, amelyben álláspontja szerint még javulniuk kell.
„Az ellentámadásokban még van mit fejlődnünk, előre kell gondolkodnunk, ki kell használnunk a sebességünket és befutni az üres területeket" – összegzett Tuchel, kiemelve, hogy hatékonyabban és precízebben kell befejezniük az akciókat.
A másik oldalon Diego Simeone vezetőedző elsősorban a dinamikát hiányolta az Atlético játékából, hangsúlyozva, hogy az eredeti terv szerint már a Chelsea védőit is nyomás alá akarták helyezni, és a rivális kapujához közel szerettek volna labdát szerezni, de ezt nem sikerült végrehajtaniuk.
„Ezután változtatni próbáltunk, de valahogy mindig sikerült kiszabadulniuk a szorításból, úgyhogy egyszerűen jobbak voltak, mint mi. Mást nem tehetünk, javulnunk kell" – nyilatkozta az argentin mester, hozzátéve, hogy megérti, ha szurkolóik számára fájdalmas a BL-búcsú, csalódottak és idegesek.
„Alázatosnak kell maradnunk, keményen dolgozni, és előre tekinteni" – mondta Simeone, akinek tanítványai négypontos előnnyel vezetik a spanyol bajnokságot, és vasárnap az Alavést fogadják.
Az Atlético csatárának, Luis Suáreznek az elképesztő negatív szériája továbbra is él. Az uruguayi klasszis a BL történetének első támadója, aki egymást követő 25 idegenbeli találkozón maradt gólképtelen.
Több mint 2160 perce, azaz 36 órája nem talált az ellenfelek kapujába, amikor nem hazai pályán játszott.
A BL negyed- és elődöntőjének párosítását pénteken délben sorsolják az európai szövetség székházában, Nyonban.
(MTI/Index)