![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ferenc pápa Maradonáról: Egy költő volt a pályán
![000 H359C](https://kep.index.hu/1/0/3601/36017/360175/36017545_f260716545cb6f6165912247015f790a_wm.jpg)
A La Gazzetta dello Sport napilapnak nyilatkozott Ferenc pápa többek között a tavaly novemberben elhunyt Diego Armando Maradonával kapcsolatban is.
Meghalt Diego Maradona
Idősebb lánya otthonában érte a halál a 60 éves ikont.
A futballt kedvelő, a sportágat gyerekkorában maga is játszó Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször is találkozott honfitársával, Diego Maradonával, akiről felemás véleményt fogalmazott meg.
A pályán egy költő volt, egy nagyszerű bajnok, aki emberek millióit tette boldoggá Argentínában és Nápolyban egyaránt. Ugyanakkor nagyon törékeny, sebezhető ember volt – mondta Ferenc pápa a La Gazzetta dello Sportnak.
Maradona 1984 és 1991 között volt a Napoli futballistája, a klubot két bajnoki címhez és egy UEFA-kupa-győzelemhez segítette. 1986-ban csapatkapitányként világbajnok lett Argentínával Mexikóban. Ferenc pápa ekkoriban Németországban élt, és elmondása szerint nem látta a vb-döntőt, csak akkor értesült az argentinok sikeréről, amikor egy nyelvórán az egyik diák a „Viva Argentina” mondatot írta fel a táblára.
A magány győzelmeként emlékszem rá, mivel senkivel sem oszthattam meg örömömet
– idézte fel az 1986-os világbajnoki döntőt Ferenc pápa, aki zárásként hozzátette: a dopping nemcsak csalás, hanem az emberi méltóság megsemmisítése is.
(Borítókép: Diego Maradona és Ferenc pápa. Fotó: TELAM/AFP)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Mindeközben
Czutor-Kilián Zsanett kiakadt a császármetszés ellen tiltakozó Vasvári Vivienre: „Csak az az anya, aki verejtékkel szüli meg a gyerekét?”
7 perce
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
35 perce
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Sport
Remekeltek az új fiúk, az AS Roma végzete azonban épp saját játékosa lett a Milan ellen
Tammy Abraham élt a lehetőséggel.
február 6., 09:09
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
59 perce
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése
Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.
február 6., 09:18
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása
Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?
február 6., 13:20
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület
A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.
február 6., 12:25