![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Dárdai tagadja, hogy konfliktusa lenne a Hertha csatárával
A magyar szakember sajtótájékoztatón mondta el: nem zárja ki, hogy a 33 éves középpályás már az első perctől a pályán lesz következő riválisuk ellen, amely Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik személyében három magyar válogatott labdarúgót foglalkoztat.
Jó állapotban van, lehet, hogy kezdőként játszik, de lehet, hogy a félidőben csereként lép pályára
– utalt Dárdai Khedirára, aki az őszi idényben nem jutott szóhoz a Juventusban, a berlinieknél pedig eddig kétszer csereként játszott, összesen 41 percet.
A magyar edző tagadta, hogy konfliktusa támadt volna a csapat brazil légiósával, Matheus Cunhával. Dárdai elmondta: elégedett a középcsatárral, akit a legjobb játékosuknak tart. A 21 éves Cunha egy éve szerződött a lipcsei gárdától a Herthához, ahol Dárdai elődje, Bruno Labbadia többször kritizálta. A szeszélyes labdarúgó közel 900 perce gólképtelen már a Bundesligában, a bajnoki szezonban 19 fellépésen hatszor volt eredményes.
![Dárdai szerint akkor sem dől össze a világ, ha kiesnek](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3674/36749/367497/36749721_b9eabbacc67953372e2261b64b2eb91b_wm.jpg)
A Hertha 21 mérkőzésen 18 pontot gyűjtött – a magyar szakember kinevezése óta három mérkőzésen egy pont a mérlege –, és a 15. helyen áll a tabellán, amelyen így csak jobb gólkülönbségével előzi meg a már osztályozós helyen álló Bielefeldet. Dárdai nem lát okot a pánikra amiatt, hogy közel kerültek a veszélyes helyekhez.
Ha végül kiesünk, akkor kiesünk
– mondta az élvonalbeli tagságért folytatott alsóházi küzdelemről, amelyben vélhetően a Hertha is szerepet kap a tavaszi idény hátralévő fordulóiban. A szakember különösen fontosnak tartja a közvetlen riválisok elleni mérkőzéseiket, míg a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Leipziggel szemben egy esetleges vereséggel is számol. A Hertha 2017 óta mind a négy hazai mérkőzésén kikapott a lipcseiektől, ezeken 5–18 a gólkülönbsége.
(MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)