
A Barca örülhet leginkább az Atlético és a Real döntetlenjének

Sokkal jobban kezdték a meccset a hazaiak, a vendégel az első negyedórában gyakorlatilag ki sem jöttek a saját térfelükről.
A nyomás a 15. percben góllá érett, Marcos Llorrente remek kiugratása után Luis Suárez mesterien, külsővel tekert Thibaut Courtois kapujába.
A folytatásban is maradt támadásban az Atlético, szünetig azonban nem tudta növelni az előnyét.
A második játékrész elején viszont ezt többször is megtehette volna, ám a Real belga kapusa hatalmas védésekkel meccsben tartotta csapatát. A találkozó hajrája aztán Zinédine Zidane együtteséé volt, Jan Oblaknak is bemutatott bravúros védéseket, a 88. percben azonban már ő is tehetetlen volt: Karim Benzema passza után már Casemiro is gólt szerezhetett volna, a brazil azonban önzetlenül visszaadta a labdát a csatárnak, aki a 88. percben egyenlített és így egy pontot megmentett csapatának.
A döntetlennek a Barcelonánál örülhetnek igazán, hiszen az Atlético előnye így csupán három pont a tabella élén a katalánokkal szemben, igaz, Diego Simeone alakulata egy meccsel kevesebbet játszott.
Az Atlético öt éve képtelen legyőzni városi riválisát a bajnokságban, azóta négy vereség mellett hatodszor játszott vele döntetlent.
SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Atlético Madrid–Real Madrid 1–1 (1–0)
később:
Real Sociedad–Levante 18.30
Athletic Bilbao–Granada 21.00
korábban:
Huesca–Celta Vigo 3–4 (2–2)
szombaton játszották:
Osasuna–FC Barcelona 0–2 (0–1)
Cádiz–Eibar 1–0 (1–0)
Elche–Sevilla 2–1 (0–0)
Real Valladolid–Getafe 2–1 (2–1)
hétfőn játszsák:
Real Betis–Alavés 21.00
pénteken játszották:
Valencia–Villarreal 2–1 (0–1)
(Borítókép: Javier Soriano/AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
Ismét felmentették a FIFA és az UEFA korábbi elnökét, Blattert és Platinit
A fellebbviteli bíróság helybenhagyta a svájci szövetségi büntetőbíróság 2022-es döntését.
5 perce
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
42 perce
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
3 órája
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
36 perce
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
5 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
5 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
6 órája
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
2 órája
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
4 órája
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
43 perce
- Sport
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza
Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.
március 18., 16:09
- Címlapon
Szuperszonikus vadászbombázóval támadta Moszkva az ukrán támaszpontot a kurszki határnál
7 órája
- Címlapon
Ijesztő trend terjed a tinédzser fiúk körében
Tragédiához vezethet a kamaszok online hergelése.
3 órája
- Címlapon
Szabad Európa: Létrehozták a cigánymentes falut, de egy család kijátszotta a rendszert
„Nem azért végeztem el a jogi egyetemet, hogy egy polgármester mondja meg, hova költözhetek.”
1 órája
- Címlapon
Nézőpont Intézet: teljesen egyetértenek egy kérdésben a Fidesz és a Tisza szavazói
Jöhet a szigorítás.
3 órája