Jusztin
13 °C
30 °C

A Dortmund egy félidő alatt elintézte Gulácsiékat a kupadöntőben

000 99X3KX
2021.05.13. 22:46
Csütörtökön este rendezték Berlinben a Német Kupa idei fináléját, amelyben a Dortmund az RB Leipziggel csapott össze. A Borussia már az első félidőben eldöntötte a trófea sorsát és végül magabiztosan, 4–1-s győzelemmel nyerte meg a sorozatot.

Érdekes mérkőzésre volt kilátás, már csak azért is, hiszen a következő szezonban mindkét csapatot új edző irányítja majd: 

a Bayernhez távozó Julian Nagelsmannt Jesse Marsch váltja majd a lipcsei kispadon, a Dortmundot pedig a Marco Rose irányítja majd.

A magyar játékosok közül Gulácsi Péter volt ott a Leipzig kezdőjében, Willi Orbán csak a kispadon kapott helyet, Szoboszlai Dominik pedig egyelőre továbbra sem bevethető. A meccset a Borussia kezdte jobban, olyannyira, hogy Jadon Sancho mesteri tekerésével már az 5. percben megszerezte a vezetést.

A 28. percben a sérülése után visszatérő Erling Haaland is bevette a lipcseiek kapuját, az első félidő hosszabbításában pedig Sancho duplázott, így a szünetre több mint magabiztos, háromgólos dortmundi előnnyel mehettek a csapatok.

A második játékrészben próbálta növelni a tempót Nagelsmann együttese, semmi nem akart azonban összejönni a Leipzignek, ráadásul egy kontra végén Thorgan Hazard zárhatta volna le a mérkőzést, ám a belga támadó Marco Reus sokadik zseniális passzát az üres kapu mellé gurította. 

A 71. percben egy bombagóllal aztán Dani Olmo hozta vissza a lipcsei reményeket, a hajrában azonban a Dortmund bevitte a kegyelemdöfést, egy kontra végén Haaland a saját lábára rúgta rá a labdát, amely így pont így csapta be Gulácsit és a kapuban kötött ki.

A Borussia így 4–1-re nyert és története során ötödször hódította el a Német Kupát.

NÉMET KUPA
DÖNTŐ

RB Leipzig–Borussia Dortmund 1–4 (0–3)

Gólszerzők: Olmo (71.), ill.  Sancho (5., 45+1.),  Haaland (28., 87.)

(Borítókép: John Macdougall /AFP)