Tokmac Nguen: A kontratámadásaink a Betis ellen is működhetnek
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
A Fradi mestere kiemelte, mindkét gárda önbizalomtól telve várhatja az összecsapást, hiszen a magyar bajnoki címvédő sorozatban öt győzelemnél tart a bajnokságban, míg a Betis négy találkozó óta veretlen a La Ligában.
Nyilván a meccs alakulásától is függ majd a játék képe, de megpróbáljuk ellensúlyozni az ellenfél klasszisainak kvalitásait a saját erősségeinkkel, ez lesz a kulcsfeladatunk.
Az osztrák szakember kiemelte, plusz erőt adhat játékosainak, hogy két győztes rangadó után jön a következő El-meccs, hiszen a Mol Fehérvár ellen idegenben aratott sikert követően vasárnap a derbin az ősi rivális Újpestet is két vállra fektették.
„Nagy a terhelés, főleg fizikálisan, hiszen gyakorlatilag három-négy naponta meccset játszunk, de igyekszünk úgy felkészíteni a futballistákat, hogy a számunkra rendkívül fontos holnapi Európa-liga-találkozón is megfelelő teljesítményt nyújtson mindenki.”
A Betist egyébként Stöger a Leverkusenhez hasonlóan rendkívül erős riválisnak tartja, még ha a spanyol gárda más stílusban is futballozik, mint a német. A hazai pálya előnyét viszont, és azt a lenyűgöző hangulatot, amit a ferencvárosi szurkolók meccsről meccsre teremtenek a Groupama Arénában, mindenképpen szeretnék a saját javukra fordítani.
Újságírói kérdésre elárulta, rendkívül nagyra tartja a vendégek chilei mesterét, Manuel Pellegrinit.
Ő igazi legenda, az eredményei, a sikerei és az, hogy milyen klubokat irányított korábban, mindent elmond az edzői karrierjéről. Nagyon tisztelem, örülök, hogy holnap este egymás ellen csapunk össze.
Az összeállítással kapcsolatban úgy nyilatkozott, az a típusú edző, aki legtöbbször már néhány nappal a mérkőzés előtt nagyjából tudja, milyen kezdőcsapatot küld majd pályára az aktuális ellenféllel szemben. Így van ez most is, már körvonalazódik a Betis elleni tizenegy, amelyet persze néhány dolog átírhat, így mindig van egy B terve is.
Végül a nemzeti csapatba hét év után újra beválogatott Vécsei Bálintról is szót ejtett.
„Mindenki boldog az egyesületnél, hogy Bálint újra meghívót kapott a válogatottban, kőkeményen megdolgozott érte, és meg is érdemli. A munkájával az én bizalmamat is kiérdemelte, profi a hozzáállása, mindenki példát vehetne róla. Egy edzőnek természetesen nagy pozitívum, ha a klubnál mutatott teljesítményének köszönhetően valaki a szövetségi kapitány elismerését is kivívja. ”
A Fradi támadója, Tokmac Nguen kiemelte: tisztában vannak vele, hogy nagyon nehéz 90 perc vár rájuk a Betis ellen, ám a leverkuseni meccshez képest óriási előnyt jelent majd a ferencvárosi publikum.
A szurkolóink mindig át tudnak lendíteni minket a holtpontokon vagy a hullámvölgyeken, nagy szükségünk lesz rájuk holnap is. A kontratámadásaink egyébként Németországban is jól működtek, ezt a fegyverünket a holnapi találkozón is kihasználhatjuk.
Az FTC sorozatban harmadszor találkozik spanyol együttessel a nemzetközi kupaporondon, az Espanyol és a Barcelona után ezúttal egy harmadik riválissal. A norvég játékos ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:
Mivel a La Liga a kedvenc bajnokságom, követem a spanyol futballt. Mindig különleges érzés ellenük pályára lépni, hiszen teljesen más futballal találkozunk, mint amivel az itthoni bajnokságban. Megpróbáljuk élvezni a helyzetet, és természetesen a lehető legjobb teljesítménnyel bizonyítani, hogy a Betisszel is fel tudjuk venni a harcot.
És hogy elégedett lenne-e a lefújás után egy esetleges döntetlennel?
Az attól függ. Ha mondjuk kilencven százalékban a Betisnél lesz a labda, nekünk pedig kevés helyzetünk lesz, akkor nem rossz eredmény az X, de ha végig egyenlő ellenfelei leszünk a spanyoloknak, és ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, akkor csalódott lennék az egy ponttal, csakis a győzelemmel leszek elégedett.
A Ferencváros–Real Betis-mérkőzést csütörtökön 21.00 órától rendezik, és ahogy azt már olvasóink megszokhatták, az Index élő szöveges tudósítással jelentkezik.
(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)