Messi két éve azt hitte, hogy utoljára nyert Aranylabdát
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
A nyáron a Barcelonát gazdasági okokból elhagyó támadó elmondta: maga sem tudja, hogy vajon a legutóbbi volt-e hosszú pályafutásának legjobb idénye, de az biztos, hogy az argentin válogatottal aratott siker miatt különleges év áll mögötte, ráadásul nehéz időszak és kritikák után.
Hihetetlen újra itt lenni. Két évvel ezelőtt azt hittem, hogy az volt az utolsó alkalom. Kulcsfontosságú volt a Copa América megnyerése. Sokat jelentett számomra a Maracana Stadionban győzni, és nagyon boldog voltam, hogy argentin honfitársaimmal együtt ünnepelhettem
– nyilatkozta a Paris Saint-Germain 34 éves sztárja.
Messi katalán klubjával bronzérmesként végzett a La Ligában, viszont ismét a pontvadászat gólkirálya lett, karrierje során nyolcadszor és sorozatban ötödször. A Bajnokok Ligájában – a PSG-vel szemben – már a nyolcaddöntőben búcsúzott, viszont a Copa Américán úgy végzett elsőként, hogy végig igazi vezére volt a döntőben a rendező brazilokat 1–0-ra legyőző argentin gárdának. Messit megválasztották a torna legjobbjának és holtversenyben gólkirály is lett.
A Bayern München sportvezetői – Herbert Hainer klubelnök, Oliver Kahn ügyvezető és Hasan Salihamidzic sportigazgató – diplomatikusan fogalmaztak, egyrészt röviden gratuláltak Messinek, másrészt viszont hosszasan azt hangsúlyozták, hogy a legjobb góllövőnek járó díjat begyűjtő lengyel labdarúgójuk, a második helyre szorult Robert Lewandowski is minden tekintetben megérdemelte volna az elismerést, hiszen évek óta kimagaslóan teljesít.
Lothar Matthäus német válogatottsági rekorder, ex-Bayern-játékos – és volt magyar szövetségi kapitány – a Sky szakértőjeként már karakánabb kritikát fogalmazott meg. Azt mondta: A döntés után nem érti a világot, mert bár minden tisztelete Messié és a többi jelölté, de egyikük sem érdemelte volna meg annyira ezt az Aranylabdát, mint Lewandowski.
A Sport Bild című német lap még messzebbre ment kommentjében: „Miért nem Pelé? Ő is jó volt”.
A sportág és a brazil labdarúgás betegeskedő legendája, a 81 éves Pelé is gratulált a győztesnek újabb, immár hetedik elsőségéhez. A háromszoros vb-győztes szerint ez „feltétel nélküli tisztelgés egy páratlan tehetség előtt”.
Lionel Messi 2009, 2010, 2011, 2012, 2015 és 2019 után kapta meg újra a futballvilág legrangosabb egyéni díját, amelyről a France Football által felkért szakújságírók szavazatai döntenek.
A 2021-es Aranylabda-szavazás első tíz játékosának pontszáma:
1. Lionel Messi (argentin, Barcelona/Paris Saint-Germain) 613 pont
2. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 580
3. Jorginho (olasz, Chelsea) 460
4. Karim Benzema (francia, Real Madrid) 239
5. N'Golo Kanté (francia, Chelsea) 186
6. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus/Manchester United) 178
7. Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool FC) 121
8. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) 73
9. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain) 58
10. Gianluigi Donnarumma (olasz, AC Milan/Paris Saint-Germain) 36
(MTI)
(Borítókép: Lionel Messi az Aranylabda díjkiosztóján. Fotó: Aurelien Meunier / Getty Images)