Libabőrös kezdés... A kezdő sípszó előtt egy motoros ejtőernyős (mint később kiderült, egy Greenpeace-aktivista) jelent meg az égen, a mutatványa azonban nem sikerült. A szerkezete megakadt az egyik drótkötélben, ekkor elvesztette az irányítást a gépe felett és majdnem a nézők közé csapódott. Szerencsére tudott korrigálni, de így is nagyobb sebességgel a pályán kötött ki. A mentősök kísérték le a gyepről...
Egy bal oldali beadása után Gnabry került óriási helyzetbe, kapásból a földre lőtte a labdát, ami centikkel a léc fölé pattant.
Mbappé indítása után Rabiot került ziccerbe, az ötös bal sarkáról a rövid irányába lőtt, a kapufa hárított Neuer helyett.
Jönnek az ívelések, beadások, de kevés hatékonysággal.
Szépen ment le az alapvonalig, de Hummels szorításában nem tudott lőni végül.
A franciák kezdték a második félidőt.
Megéri kicsit feljebb tekinteni, hiszen a Spotradar szolgáltatásainak köszönhetően nem csak a labda útját követheti nyomon, hanem a statisztikákat és a tabellákat is böngészheti!
Véget ért az első félidő. A meccs elején próbálkoztak a németek, Hummels a francia kapunál még fölé fejelt, a sajátjánál viszont óriási öngólt lőtt nem sokkal később, amikor a vendégek elkezdtek nyomni. Ezt követően néhány veszélyes kontrából próbálkozott a 2018-as világbajnok, a hazaiak részéről pedig Gündogan próbálkozása volt a legveszélyesebb, de kaput ez sem talált.
Letelt a rendes játékidő.
Most Pogba kapott labdát az ötösön belül, szépen megtartja két védő között, de Griezmann végül nem tudott lőni.
Pogba bejátszását vette át Benzema az ötös jobb oldalán, majd próbálta behúzni, de sikertelenül, a védőket találta meg. A túloldalon Kimmichet blokkolják.
Gosens bal oldali beadását Gnabry húzta be szépen, Gündogan lövése viszont mellé pattogott.
Nagyon gyors... A franciák előnyben kontrázhatnak, ez pedig egyet jelent azzal, hogy Mbappé megindulhat üres területen, nagyot kellett menteni becsúszva az alapvonalnál a PSG támadójának beadása után. A szögletből nincs veszély.
Előbb szépen állt be a labdának, de kitett labdája rövid volt Pavardnak, majd bokából adott remek passzt, igaz, ebből sem lett végül helyzet. Szépen játszanak a franciák.
Megpróbálta átcselezni magát a fél védelmen, majd szögletet (szabadrúgást?) reklamált, kirúgás jött.
Kroos 26 méterről a bal felső fölé tekert.
Most egy picit messzebbről jönnek a németek.
Kroos 22 méteres tekerését a sorfal hárítja.
Kroos állhat a labda mögé.
Próbálkoznak a németek is, Gosens lövését blokkolják a védők, majd a beadás után Müller fejelhetett, jócskán mellé.
Vezetnek a franciák! Pogba játszott szépen a balon érkező Lucas Hernándezhez, az ő centerezését a menteni igyekvő Hummels saját kapujának jobb felső sarkába bombázta. Öngól! 1–0
A 16-oson kívülre futva szerez labdát, majd becsúszva tisztáz.
Most nagyon nyomnak a franciák, Mbappé lőtt kissé balról, 14 méterről a hosszú alsó felé, Neuer szögletre ütötte a labdát.
Griezmann beadása után Pogba mintegy öt méterről elvállalta (szó szerint), kevéssel a léc fölé pattant a labda.
Ginternek kellett becsúszva szögletre tisztázni Pavard beadása után.
Kimmich beadása pontatlan, majd a túloldalon Griezmann passzát is a védők köszönték, így továbbra sincs nagy helyzet.
Kimmich szabálytalankodott müncheni csapattársával, Lucas Hernándezzel szemben, villant a sárga.
Libabőrös kezdés... A kezdő sípszó előtt egy motoros ejtőernyős (mint később kiderült, egy Greenpeace-aktivista) jelent meg az égen, a mutatványa azonban nem sikerült. A szerkezete megakadt az egyik drótkötélben, ekkor elvesztette az irányítást a gépe felett és majdnem a nézők közé csapódott. Szerencsére tudott korrigálni, de így is nagyobb sebességgel a pályán kötött ki. A mentősök kísérték le a gyepről...
Kanté szabálytalansága után Kroos végezhetett el szabadrúgást, beadásából Hummels fejelt jócskán a kapu fölé.
A németek kezdtek.