Courtois szerint az Aranylabda-szavazáson alábecsülik a kapusokat
A harmincéves belga válogatott játékos hetedik lett a szavazáson, melynek eredményeként klubtársa, a francia Karim Benzema vehette át hétfőn a sportág legrangosabb egyéni elismerését.
Ennél jobb idényt nem tudok produkálni, ráadásul a BL-ben különösen jó formában voltam
– mondta csalódottan Courtois, akit elképesztő hárításai nyomán a májusi BL-döntő legjobbjává választottak.
Kapusként ennél többet nem tehetek. Fantasztikus a top tízben lenni, de a szavazásokon rendre a csatárok kerülnek előtérbe. Alábecsülik a kapusok teljesítményét, pedig mi is csaknem annyira részt veszünk a játékban, mint a középpályások
– tette hozzá Courtois, aki a legjobb hálóőrnek járó Lev Jasin-díjjal vigasztalódhatott.
Tavaly Gianluigi Donnarumma tizedik lett az Aranylabda-voksoláson, pedig az olasz portás az angolok ellen tizenegyespárbajban megnyert Európa-bajnoki döntő legjobbja volt.
Mindeddig egyetlen kapus mondhatja magát aranylabdásnak, méghozzá a szovjet Jasin, aki 1963-ban kapta meg a kitüntetést.
(MTI)
(Borítókép: Thibaut Courtois megkapja a legjobb kapusnak járó elismerést. Fotó: Aurelien Menuier / Getty Images)