
Szalai Ádám nyert a bíróságon, újra edzhet a Basel csapatában

További Futball cikkek
-
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
- „Nem követtem el komoly bűnt, nem ítéltek börtönbüntetésre, mégis úgy érzem magam”
- Soha nem látott díjazás jön a klub-vb-n, többet lehet keresni, mint a Bajnokok Ligájában
- Nagy csapás érte a Bayern Münchent, két kulcsjátékosa is megsérült
Szalai Ádám a közösségi oldalán tette közzé, hogy megoldódott a jogi útra terelt ügye, döntésével neki kedvezett a bíróság.
„Örülök, hogy november 14-én, hétfőtől újra csatlakozhatok az FC Basel első csapatának edzéséhez. Sajnos a bíróságon kellett megküzdenem ezért a jogért, mert az FCB ellenezte.
November 10-én, csütörtökön a bázeli polgári bíróság elővigyázatossági intézkedés keretében kötelezte az FC Baselt, hogy újra részt vehessek az első csapat gyakorlásain. Nagyon örülök ennek a döntésnek.
Egyúttal szeretnék köszönetet mondani Dr. Lucien W. Valloni ügyvédnek és a Svájci Labdarúgó Szövetségnek az értékes támogatásért ebben a nehéz helyzetben”
– tette hozzá Szalai.
Szalai Ádám idén februárban a német Mainztól igazolt a Basel csapatához, szerződése 2023 nyaráig érvényes. A 34 éves támadó 24 tétmérkőzésen hat gólt szerzett, és egy gólpasszt adott a hússzoros svájci bajnok színeiben, a jelenlegi szezonban azonban csak egy bajnoki mérkőzésen volt kezdő, míg a Svájci Kupában és az Európa-konferencialiga selejtezőjében egy-egy gólt szerzett. Október közepén tiltották meg, hogy látogassa a svájci bajnokságban legutóbb ezüstérmes együttes edzéseit, azóta az erőnléti edző segítségével egyéni tréningeken vett részt.
Szalai az olaszok elleni, 2–0-ra elveszített hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésen szerepelt utoljára a magyar válogatottban. Utolsó előtti meccsén a németek ellen az ő góljával nyert Marco Rossi csapata 1–0-ra Lipcsében. A nemzeti együttesben 86 mérkőzésen 26-szor volt eredményes.
(Borítókép: Szalai Ádám 2022. májusban. Fotó: RvS.Media / Basile Barbey / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
43 perce
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
2 órája
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét
A világsajtó már napok óta pedzegette a váltást.
1 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
3 órája
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
6 órája
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit
Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.
34 perce
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
5 órája
- Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!
Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!
1 órája
- Címlapon
Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság
A boszniai Szerb Köztársaság elnökét februárban ítélték letöltendő börtönbüntetésre.
50 perce
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
3 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta
2026-ban megjelenő memoárjában mesél a részletekről.
4 órája
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
6 órája
- Címlapon
Negyven évet kapott, de hamarabb szabadulhat a móri mészáros
Weiszdorn Róbert lelkészként képzeli el a szabad életét.
2 órája