- Sport
- Futball
- aukció
- árverés
- jótékonyság
- szalai ádám
- rászorulók
- magyar vakok és gyengénlátók országos szövetsége
- segítség
- adományok
- felajánlások
- mez
Szalai Ádám dedikált válogatott mezére is lehet licitálni az adománygyűjtésen
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
Óriási feladatnak és nagy megtiszteltetésnek nevezte Szalai Ádám, hogy felkérték jószolgálati nagykövetnek, ezt a 86-szoros válogatott labdarúgó szerdán, a közszolgálati televízió reggeli műsorában mondta el.
Kiemelte: saját alapítványa miatt jártas a jótékonysági tevékenységekben, és mindig fontos szerepet játszott az életében, hogy segítsen azoknak, akik erre rászorulnak.
„Annyian vannak rajtunk kívül, akik nehéz helyzetben vannak, és segítségre van szükségük” – emelte ki, hozzátéve, hogy a segítség nemcsak anyagi hozzájárulás lehet, hanem olyan felajánlás, önkéntes munka is, amellyel a rászorulók hétköznapjait könnyebbé tudjuk tenni.
Az MTI beszámolója szerint a svájci Basel futballistája aláírt válogatott mezét ajánlotta fel a Jónak lenni jó! kampány aukciójára, amelynek
bevételéből idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatják.
A szervezet tevékenységét 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával, valamint SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra is lehet segíteni. Az adományok a kedvezményezett szervezet számlaszámán jelennek meg.
A közmédia karitatív kampánya az adománygyűjtéshez olyan, ismert emberek által felkínált relikviák árverésével is csatlakozik, amilyen Szalai Ádám meze is. Ezeket a Jónak lenni jó! honlapján lehet megvásárolni, néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége az adományokat digitális eszközök vásárlására és vakvezető kutyák képzésére fordítja.
Szalai újra edzhet a Basel első csapatával
Mint beszámoltunk róla, a bázeli polgári bíróság döntése értelmében Szalai Ádám november óta ismét látogathatja a Basel labdarúgócsapatának edzéseit.
Szalai Ádám idén februárban a német Mainztól igazolt a Basel csapatához, szerződése 2023 nyaráig érvényes. A 34 éves támadó 24 tétmérkőzésen hat gólt szerzett, és egy gólpasszt adott a hússzoros svájci bajnok színeiben, a jelenlegi szezonban azonban csak egy bajnoki mérkőzésen volt kezdő, míg a Svájci Kupában és az Európa-konferencialiga selejtezőjében egy-egy gólt szerzett. Október közepén tiltották meg, hogy látogassa a svájci bajnokságban legutóbb ezüstérmes együttes edzéseit, majd erőnléti edző segítségével egyéni tréningeken vett részt.
Szalai az olaszok elleni, 2–0-ra elveszített hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésen szerepelt utoljára a magyar válogatottban. Utolsó előtti meccsén a németek ellen az ő góljával nyert Marco Rossi csapata 1–0-ra Lipcsében. A nemzeti együttesben 86 mérkőzésen 26-szor volt eredményes. A Szalai Ádámmal készült interjúnk ide kattintva olvasható el.
(Borítókép: Szalai Ádám 2022. szeptember 23-án. Fotó: Tom Weller/picture alliance via Getty Images)