
Az edzőszörnyeteg a teremtőjét készül letaszítani a trónról

További Futball cikkek
-
Feje tetejére állt a világ, végül azonban a Szentek sem tettek csodát az Anfielden
- Fejre állt a Bundesliga: 2–0-ról égett a Bayern, kikapott a címvédő és a Dortmund is
- A Manchester City újabb rangadót bukott, már a dobogó is a távolban
- A sereghajtó ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagyszerű sorozata
- A Liverpool és a Real Madrid után újabb sztárklubbal hozták szóba a magyar focistát
A Special One már korábban megmondta
Érdemes az Arteta-korszak elejére visszakanyarodnunk, hogy tiszta képet kapjunk a csapattal kapcsolatban. A spanyol szakember öt szezonon keresztül, 2011 és 2016 között szolgálta a klubot játékosként. Visszavonulása után aztán a Cityhez került, ahol Pep Guardiola asszisztens edzőjeként tanulhatta a szakmát, a katalánnál jobb mestere pedig aligha lehetett volna.
Bár már 2018 nyarán, a legendás Arséne Wenger visszavonulását követően felmerült a neve az Emirates Stadion kispadján, a vezetőség akkor még Unai Emery kinevezése mellett döntött. Honfitársa azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így amikor 2019 decemberében menesztették, megnyílt az út Arteta előtt. Nem indult azonban zökkenőmentesen a közös munka, a bajnokságban csupán nyolcadik lett a csapat, így minden nemzetközi kupáról lecsúszott.
A következő szezonban viszont valami elindult, és bár az akkor még José Mourinho által irányított Tottenham 2–1-re legyőzte a városi riválist, a portugál szakember rendkívül pozitívan nyilatkozott kollégájáról. „Biztos vagyok benne, hogy Mikel irányításával az Arsenal hamarosan újra a csúcson lesz. Elképesztő, mennyit fejlődött a csapat az irányítása alatt, bízik a fiatalokban, és remekül bánik a játékosaival. Ha elég időt kap a tervei megvalósításához, sok örömet fog szerezni a szurkolóknak, mert visszatér majd a régi Arsenal.”
Nos az időt és a bizalmat is megkapta, amely Mourinho szavait igazolta, hiszen jelenleg öt ponttal vezetik a bajnokságot az Ágyúsok a Manchester City előtt, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a címvédő.
Összességében kijelenthető, hogy immáron az Arsenal a bajnoki cím legnagyobb várományosa
– mondta az Indexnek Muraközy Balázs, a DigiSport korábbi televíziós szakértője.
„Alapvetően a legnagyobb kérdés továbbra is az lesz, hogy az esetlegesen lesérülő kulcsembereket mennyire tudja majd pótolni a csapat. A korábbi szezonokhoz képest mélyebb a keret, ez Leandro Trossard mostani érkezésével hatványozottan igaz, viszont mondjuk Thomas Partey kiesésével még így is hatalmas űr keletkezne a középpályán, az ő pótlását nehéz lenne megoldani.
Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a bajnokság legfiatalabb átlagéletkorú kerete a londoniaké, és bár a tudatos igazolásoknak köszönhetően Olekszandr Zincsenko, vagy Gabriel Jesus megjelenésével tapasztaltabb futballisták is segíthetnek, egyelőre nehezen lemodellezhető, hogy ha egyre közeledik a bajnoki hajrá, a kiélezett helyzetekben mennyire tudnak magabiztosak maradni a karrierjük első trófeáját ünnepelni készülő fiatalok. Egyelőre viszont abszolút pozitív az összkép, azt, hogy mentálisan mennyire rendben van a csapat, az utolsó pillanatokban megnyert meccsek is tükrözik, márpedig ez általában a bajnokok sajátossága.”
Arteta színrelépésével egyébként volt egy időszak a Premier League-ben, amikor Frank Lampard a Chelsea-t, Ole Gunnar Solskjaer az MU-t, a spanyol pedig az Arsenalt irányította – a csapatok akkori szereplése alapján viszont az volt az ember érzése, hogy a Arteta lesz az első korábbi legenda, aki munkanélkülivé válik majd. Ehhez képest a kollégák már fasorban sincsenek...
„Pedig sem a kiindulópontokat, sem a lehetőségeket nem lehetett egy lapon említeni a három egyesületnél. Az Arsenalnál átlagosan 52 millió font körüli költés volt a jellemző az átigazolási piacon, az építkezés pedig finoman szólva nem tűnt tudatosnak – elég csak Cédric Soarest vagy a 32 éves brazil Williant említeni, aki hároméves szerződést kapott, és ékes példája volt az akkor rosszul kinéző, kialakulóban lévő Kia Joorabchian fémjelezte ügynökbefolyásnak. Viszont a bizalom megvolt Arteta felé, mert a koncepció és az elképzelés, amit kitalált, akkor is jónak tűnt, amikor az eredmények nem jöttek, csak éppen a megfelelő játékosok nem voltak meg hozzá. Ezzel szemben a riválisoknál a csapatba ölt pénzek ellenére sem hordozta a játék azokat a jegyeket, amik az igazán sikeres európai élklubokra jellemzők, úgymint magas presszing vagy pozíciós játék” – mondta ennek kapcsán Muraközy.

2020 decembere Mourinho és a Spurs elleni derbi kapcsán az imént már szóba került, ebben a hónapban pedig még egy fontos londoni rangadó is várt az Arsenalra, ráadásul a karácsony másnapján rendezett Boxing Dayen. A Chelsea volt az ellenfél, a piros mezeseknél pedig rengeteg volt a hiányzó. Arteta azonban a saját nevelésű Bukayo Saka és Emile Smith Rowe mellett Gabriel Martinellinek is bizalmat szavazott, csapata pedig meggyőző teljesítménnyel, 3–1-re megnyerte a találkozót.
Az valóban egy szimbolikus és sorsfordító meccs volt, tényleg rengetegen attól az összecsapástól datálják az igazi Arteta-korszakot. Onnantól kezdve a hiányposztok fiatalokkal történő beépítésével, valamint a játékban történt drasztikus és pozitív változásokkal elindult egy folyamat, amely arra engedett következtetni, hogy néhány szezonon belül újra odaérhet legalább a top 4-be az alakulat.
Amikor a Padawan túlnőhet a mesterén
A mostani PL-szezonban vitathatatlanul könnyíti az Arsenal helyzetét a topcsapatok és a közvetlen riválisok gyenge szereplése is, a Chelsea és a Liverpool a középmezőnyben tanyázik, a City és a Tottenham elég rapszodikusan teljesít, a Unitednél pedig bár az Eric Ten Hag-féle út több mint biztatónak tűnik, még csak most léptek rá a manchesteriek. Ettől függetlenül talán mindannyiunkban joggal vetődik fel a kérdés, mi az a plusz, amit Arteta ad a csapatának, és amivel a mostani szezonban ennyire kiemelkedik a mezőnyből az Arsenal.
„Az egyik legfontosabb, hogy a legelejétől kitartott az elképzelései és azon értékek mellett, amelyeket megfogalmazott, ha kellett, akkor kulcsemberek kárára, Mesut Özil és Pierre-Emerick Aubameyang tudna erről leginkább mesélni” – vélekedett szakértőnk.
Muraközy Balázs azt is kiemelte, hogy Arteta rendkívül tanulékony edzőnek tűnik, aki hajlandó tanulni a hibáiból, erre pedig talán a legjobb példa az ágyúsok előnyben történő játéka. Korábban ugyanis előfordult, hogy ha a csapat megszerezte a vezetést, inkább az előny megtartására törekedett, most viszont a gázpedálon tartja a lábát, és minél előbb próbálja eldönteni a lényegi kérdéseket. Emellett a rangadókon mutatott teljesítmény is impozáns, szinte kivétel nélkül jelentősen jobb minőségű helyzeteket alakítottak ki a top 6-os ellenfeleik ellen, mint amit elszenvedtek.
„Tökéletesen megfigyelhető az edzői evolúciója, minden korábbi mesterétől vagy kollégájától beépített valamit, David Moyes, Arséne Wenger és Pep Guardiola is jó mentora volt. Részint nyilván utóbbitól tanulta a legtöbbet, aki nem véletlenül hívta őt a stábjába, és a kezdetektől dicsérte, nagyszerű szakembernek tartotta őt. Elévülhetetlen érdemei voltak a City sikereiben, amellyel két bajnok cím mellett két Liga- és egy FA-kupa sikert ünnepelhetett.
Amiben Arteta egyértelműen kiemelkedő, az a játékosok fejlesztése, mind csapat, mind egyéni szinten. Raheem Sterling és Leroy Sané akkori szerepe és tündöklése főként neki volt köszönhető, amelyet párhuzamba lehet állítani a mostani Bukayo Saka–Gabriel Martinelli szélsőpárost. Ők ketten kulcsszereplők az Arsenal támadásaiban, a ligából is kiemelkednek.
Ha viszont egyetlen vezért kellene választani a jelenlegi keretből, az egyértelműen Martin Ödegaard, aki a csapatkapitányi karszalagot viselve élete formájában futballozik. Őt választották az előző két hónap legjobb játékosának, nyolc gólja mellett pedig kiosztott öt gólpasszt is. Vele kapcsolatban Muraközy Balázs így vélekedik:
„Az ő helyzete nagyon érdekes, hiszen végre kijött belőle az a fajta klasszisteljesítmény, amelyet a Realnál annak idején csodagyerekként láttak benne. Már a kölcsönidőszakában is nagyszerűen játszott, most viszont 24 évesen abszolút húzóembere és vezére a csapatnak. Bármikor képes egy villanással meccseket eldönteni, árad belőle az önbizalom, a kialakított helyzetekkel, valamint a kaput eltaláló lövésekkel kapcsolatos statisztikái pedig a legjobbak között vannak a PL-ben.
Emellett tökéletesen köti össze a védelmet a támadósorral, gyakran lép vissza, és kéri el a labdákat, egy klasszikus 10-es stílusjegyeivel bír, mindemellett azonban megvan benne az a munkabírás és mezőnymunka labda nélkül, ami a modern futballban a kreatív játékosoknál is nélkülözhetetlen.”

A legnagyobb kérdés talán az lehet a tavasszal kapcsolatban, hogy mennyiben befolyásolhatja a sikeres tavaszt a többfrontos küzdelem. Hiszen az Arsenal még az Európa-ligában és az FA-kupában is érdekelt, előbbi sorozatban várja a nyolcaddöntős ellenfelét, utóbbiban pedig ma este a ManCity otthonába látogat.
„A prioritásnak egyértelműen a Premier League tűnik. Korábban az Európa-liga azért volt fontos, mert az számított az egyetlen kitörési pontnak a top 6-ból a Bajnokok Ligája felé, hiszen az El-címvédő a következő idényben a BL-ben indulhat. Most az talán már nem kérdés, hogy az első négy között végez a csapat, és mivel ősszel egyébként is a rotálás volt jellemző a kupákban, szerintem ez tavasszal sem lesz másként. Ezt a saját javára fordíthatja a klub, hiszen adott esetben azok a játékosok is formába lendülhetnek, akik a PL-ben korábban nem kaptak akkora szerepet, ezzel pedig még nagyobb variációs lehetőségei lehetnek majd Artetának a bajnoki aranyéremért folytatott küzdelemben.”
Akármi is lesz az Arsenallal és Artetával, az elmúlt félév arra tökéletes bizonyítékkal szolgált, hogy ez a kapcsolat egészen biztos, hogy gyümölcsöző lehet a jövőben, így alighanem boldog idők várnak a csapat drukkereire.
(Borítókép: Stuart MacFarlane / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya
Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.
március 1., 17:12
- Sport
Négymillió fontért elkótyavetyélte az Arsenal, most Monacóban ontja a mesterhármasokat
Hét meccs, tíz gól, három tripla.
március 1., 19:17
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
7 perce
- Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban
A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.
március 1., 20:47
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt
A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.
március 1., 21:27
- Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
7 órája
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00