
A Kisvárdán keresztül juthat elődöntőbe az egyetlen NB II-es alakulat

Az M4 Sport stúdiójában megtartott sorsoláson elhangzott, hogy nem volt kiemelés, a továbbjutás pedig egy mérkőzésen dől el. A csütörtök esti sorsolás Szélesi Zoltán közreműködésével zajlott, az pedig már a párosítások előtt is biztos volt, hogy bárkit is kap az egyetlen még talpon maradt NB II-es BMTE, hazai pályán fogadja riválisát.
A korábbi 28-szoros magyar válogatott hátvéd végül a Kisvárdát húzta Mátyus János együttesének ellenfélül. A negyeddöntő rangadóján a DVSC a Puskás Akadémiát fogadja, míg a Paks a Vasast, a Mezőkövesd pedig a ZTE-t látja vendégül.
A kijelölt játéknapok február 28., valamint március 1. és 2.
A Mol Magyar Kupa negyeddöntő párosítása:
Budafoki MTE (NB II)–Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszeg
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC
Paksi FC–Vasas FC
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Ralf Schumacher határozott kijelentést tett Hamilton és a Ferrari világbajnoki esélyéről
Fogalmazzunk úgy, nem aggódik amiatt, hogy a 40 éves brit már idén lehagyná a fivérét.
tegnap, 21:10
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Sport
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek
Igazi nosztalgiameccs volt.
február 26., 07:22
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött
Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.
február 25., 10:04
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?
február 26., 15:03
- Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének
Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.
február 26., 14:38
- Sport
Kerkez Milos gólpasszt jegyzett, a Bournemouth mégis pont nélkül maradt
Hiába egyenlítettek a vendégek, a 75. percben eldöntötte a találkozót a Brighton.
február 25., 22:30
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Sport
Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert
A találkozó a legnézettebb kábeltévés műsor lett a múlt héten.
február 25., 09:09
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Sport
Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen
Volt, hogy egyszerre három-négy szerb játékos ütött egy magyar jégkorongozót, összesen 489 perc büntetést osztottak ki.
február 25., 15:25
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
tegnap, 19:04
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
tegnap, 20:13
- Sport
Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával
Kilenc győztes meccs után szenvedett vereséget a magyar teniszező.
február 25., 13:34
- Sport
Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub
Az anyagi problémák lassan az égig érnek.
február 25., 16:42
- Sport
Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott
A BJA másodszor, a Debrecen először lehet bajnok a jégkorongozóknál.
február 25., 10:24
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
tegnap, 10:23
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
tegnap, 09:19
- Sport
„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe
Javier Tebas szerint a madridiak elnökének csak a gazdagok számítanak.
február 25., 12:41
- Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott
Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.
február 25., 20:23
- Sport
A világelső botránya után új időszámításnak kell kezdődnie a doppingellenes küzdelemben
Nagyon nehezen hihető a világsztár indoklása, elmagyarázzuk, miért.
február 25., 14:05