- Sport
- Futball
- sikkasztás
- elfogatóparancs
- tokody tibor
- válogatott labdarúgó
- tartozás
- parkolás
- cég
- kerékbilincs
- követelés
Megszólalt a sikkasztással vádolt volt válogatott labdarúgó
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
Az Index is beszámolt róla, hogy a győri rendőrkapitányság sikkasztás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki Tokody Tibor ellen. Később az Újpest és a Győri ETO korábbi labdarúgója saját maga sétált be a rendőrségre, és feladta magát. A kétszeres magyar válogatott futballista neve azóta már a körözési listáról is lekerült.
A Győr labdarúgócsapatával 2013-ban bajnoki címet nyert egykori csatár azóta megszólalt, és azt mondta, hogy nem volt oka a bujkálásra, mert állítása szerint nem követett el semmit. Hozzátette, hogy nem kapott idézést sem, mint ahogy hivatalos levél sem érkezett hozzá a hatóságoktól.
Arról is beszélt, hogy nemrég közúti ellenőrzés miatt megállította őt egy járőr, aki megnézte a papírjait. Szerinte ha szerepelt volna a körözési listán, akkor azonnal bevitték volna a kapitányságra.
Tokody Tibor a Sportalnak azt nyilatkozta: azért jelentkezett önként pénteken a győri rendőrségen, hogy tisztázza magát és az egész helyzetet. Elmondása szerint az ismerősei tájékoztatták arról, hogy mivel került be a hírekbe.
Ha az ember tudja, hogy soha semmit nem követett el, és meglátja a fotóját, mintha Al Capone lenne, azt nem könnyű feldolgozni
– fogalmazott a kétezres években Németországban légióskodó korábbi futballista.
Az interjúban azt mondta, hogy nincs semmilyen sikkasztási ügye. Szerinte egy 180 eurós vita utóélete az ő „meghurcoltatása”. Elmondta, hogy korábban sofőrként dolgozott, és a munkája miatt sokszor járt külföldön is. Egyszer két társával a schwechati repülőtéren parkoltak három autóval. Másnap mindhárom járműre kerékbilincs került.
A történtek miatt fejenként 180 eurót kellett befizetniük. A büntetést annak a cégnek a pénzéből rendezték, ahol Tokodyék dolgoztak.
Amikor hazaértek, a cégvezetők felszólították őket, hogy fizessék ki az összeget a vállalatnak. A korábbi labdarúgó és két társa erre nem voltak hajlandók.
Nem szóltak neki, hogy lenne bármilyen ügy
A lap megkérdezte Tokody Tibortól, van-e félmilliós tartozása vagy olyan elsikkasztott összeg, amivel nem tud elszámolni. Erre azt válaszolta, hogy nincs, és nem is volt. Tokody azóta távozott az említett cégtől, és állítása szerint régóta nem beszélt azzal a férfival, aki visszakövetelte tőlük a pénzt.
Az Újpest csapatával 2002-ben Magyar Kupa-győztes korábbi csatár elmondta: soha semmilyen bírósági értesítést nem kapott az ügyben.
A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy az elmúlt három évben hogyan nem voltak képesek megtalálni, megkeresni, akár az apámnál, akár a testvéremnél, bárhol. Én nem bujkáltam
– értetlenkedett Tokody Tibor, aki nem tagadta, voltak kilátástalan időszakok az életében, de határozottan kijelentette, hogy jelenleg is dolgozik, és semmi takargatnivalója sincs.
Félti a fiát
Többen pletykáltak arról, hogy annak idején Tokody sok Quaestor-kötvényt bukott el. Ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy soha nem voltak kötvényei. Bevallotta, hogy 42 évesen nem ott kellene tartania, ahol most, de hozzátette: „igyekszem talpon maradni és megtalálni a holnap meg a holnapután értelmét”.
Tokody Tibor arról is beszélt, hogy az bántja a legjobban, mit szól, hogyan áll a fia környezete az ő ügyéhez. „190 centis testépítő a srác, de ha bemegy a suliba hétfőn, biztos az orra alá dörgölik, hogy bűnöző az apja. Ettől féltem őt”.
A korábbi csatár azt kérte, hogy hagyják őt békén, különösen a lejárató ügyekkel, majd az interjú végén ismét azt hangoztatta, hogy ő nem bűnöző.