A Real Madrid elnöke be akart zárni egy szobába egy játékvezetőt
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
A hétvége folyamán a spanyol labdarúgásban sok szempár szegeződött az FC Barcelonára, miután az Atletic Bilbao elleni mérkőzésen Bilbao gólját visszavonták kezezésre hivatkozva. Az utóbbi időben sokan vádolják a Barcát azzal, hogy valami nincs rendben a bírók és a katalán klub között.
A Real Madridnak több sem kellett, beszállt a játékvezetők sározásába, és össze is állított egy montázst Eduardo Iturralde González hibáiról, amelyeket a klub ellen hozott össze. González 1995 és 2012 között vezetett meccseket a spanyol első osztályban – írja football-espana.net
A jelenleg televíziós szakértőként dolgozó González azonban vasárnap este nyilvánosságra hozott egy történetet, amely szerint a madridiak meze sem annyira fehér, mint amennyire mutatni szeretnék.
Így működik ez a televízió [Real Madrid TV]. Ha ti vagytok az újságírók, derítsétek ki azt is, hogy kik próbálnak egy szobában nyomást gyakorolni. A Deportivo elleni 6–1-es meccs után épp elhagytuk a pályát az asszisztensekkel. Erre ott állt egy ember, aki bekísért egy szobába, és azt mondta: Csak azt kérem, hogy fújj nekünk ugyanúgy, mint a Barcának
– idézi a korábbi játékvezetőt a footabbl-espana.net.
González megemlítette, hogy az esetről írt jelentése is biztosan megvan még a Játékvezetői Bizottságnak.
Soha nem történt még ilyen előtte, egyetlen klubelnök sem akart velem egy szobában beszélgetni. Engem a tények érdekelnek. És egy ilyen volt, Florentino Pérez. Nem kell erről sumákolnom. Megtörtént, van róla egy játékvezetői jelentés is. Tudom, mert én írtam. Láthatják, hogy mi történik, ha nyomást akarnak gyakorolni, nem fogok hallgatni
– taglalta González a történteket.
Íme az ominózus összeállítás a Real Madrid TV-től:
Futbolgate #Barçagate pic.twitter.com/3ScLj0gRAu
— #Barçagate (@ahorrentino) March 12, 2023