Győzelemmel köszöntötte a válogatott Marco Rossit az 50. mérkőzésén
További Futball cikkek
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
- Gyors gólváltás után hatalmas verést mért a Bayern München Gulácsiékra
- Beszólt a világbajnok mészáros a koreainak, erre az szögletből betekerte a labdát a kapuba
- Több mint 60 topligás mérkőzés várja a futball szerelmeseit az év legjobban várt időszakában
Hogy a tétnélküliség, a nem túl magasan jegyezett ellenfél vagy más ok nyomta rá a bélyegét a nézőszámra, azt nem tudjuk, mindenesetre elég foghíjas lelátók fogadták a magyar csapatot, valamivel több mint félház, nagyjából 35 ezer ember lehetett a stadionban.
Rossi az alábbi kezdőcsapatnak szavazott bizalmat:
Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla, Kalmár Zs., Vécsei, Kerkez – Szoboszlai, Ádám M., Sallai.
A mérkőzés első tíz percében, bár nagy mezőnyfölényben játszottunk, helyzetet nem alakítottunk ki Karl Hein kapuja előtt. Szoboszlai Dominiknek és Kerkez Milosnak volt két távoli kísérlete, mindkettő mellé ment azonban. Némi meglepetésre az első komoly lehetőséget a vendégek alakították ki: Rauno Sappinen nyert meg egy párharcot Szalai Attilával szemben, majd 9 méterről laposan tüzelt, Dibusz Dénestől bravúrra volt szükség a hárításra.
Az első hazai kaput eltaláló kísérlet Sallai Roland nevéhez fűződött a 21. percben, aki szép cselek után tekert a 16-os bal sarkáról, sajnos Hein kezébe. Nem sokkal később Szoboszlai próbálta meglepni az észt kapust, az RB Leipzig középpályása a bal szélről lőtt beadás helyett kapura, ám az Arsenal U21-es csapatának hálóőre szögletre tolta a léc alól a trükkös próbálkozást. Bő félórányi játékot követően Szoboszlai adott nagyszerű keresztlabdát a bal szélen érkező Sallainak, aki azonban kisodródott helyzetből, hét méterre a kaputól átvétel után mellé lőtt.
A 37. percben aztán úgy tűnt, góllá érik a fölény: Vécsei Bálint ugratta ki remekül Bolla Bendegúzt, aki 14-ről kíméletlenül a rövid felső sarokba bombázott – ám a VAR jelzésére les miatt érvénytelenítették a találatot...
Ez sem szegte kedvét azonban a magyar együttesnek, amely a 41. percben már szabályos gólt szerzett:
Szoboszlai ívelt egy szöglet után a 16-os előterében helyezkedő Kalmár Zsolthoz, aki kapásból tüzelt, Ádám Martin pedig az ötösön belecsúsztatott a labdába, így lett védhetetlen, 1–0!
Az Ulszan Hyundai csatára első gólját szerezte a nemzeti együttesben, ennek köszönhetően pedig egygólos hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.
A szünetben mindkét szövetségi kapitány változtatott, az észtek három helyen is, míg magyar oldalon Vécseit Nagy Ádám váltotta. Ennek ellenére nem indult nagy iramban a második játékrész, nem lehetett azzal vádolni a csapatokat, hogy egymásnak estek volna, a 60. percig egyik kapusnak sem akadt dolga. A 64. minutumban viszont Dibusz reflexeire volt szükség: a csereként pályára lépő Zenjov közeli löketét kellett hárítania a rövid saroknál a Fradi hálóőrének.
Szoboszlai egy távoli lövéssel válaszolt, Heinnek nagyot kellett nyújtóznia, hogy kitolja a jobb alsó sarokból a jó 20 méterről leadott, lapos próbálkozást. Ekkor már Gazdag Dániel és Kleinheisler László is a pályán volt, nem ők, hanem Kerkez Milos került azonban ziccerbe. Az Alkmaar szárnyvédője bár mellé lőtt, Baranov hátulról megtaposta, így videózás után az osztrák játékvezető büntetőt ítélt. Szoboszlai és Sallai kő-papír-ollóval (!) döntötte el, hogy melyikük legyen az ítéletvégrehajtó – végül utóbbi nyert, sajnos...
A Freiburg szélsője ugyanis a jobb alsó sarkot vette célba, Hein azonban megérezte az irányt, és hárított.
Az utolsó bő negyedórára Németh András és Csoboth Kevin is beállt, az Újpest játékosa most debütált a válogatottban. Percekkel később kis híján góllal ünnepelte a bemutatkozást: egy jó cselt követően 15 méterről tekert a bal szélről, az észtek legjobbja, Hein azonban kipiszkálta a léc alól a labdát.
A meccs hajrájában, valamint a háromperces hosszabbításban már nem történt említésre méltó esemény, így bár szűkös, de győzelemmel kezdte a 2023-as esztendőt a magyar válogatott.
Felkészülési mérkőzés
Magyarország–Észtország
1–0 (1–0)
Budapest, Puskás Aréna, 35 000 néző. Vezette: Walter Altmann (osztrák)
Magyarország: Dibusz – Lang Á., Orbán W., Szalai A. – Bolla B. (Botka E., 84.), Kalmár Zs. (Kleinheisler L., 60.), Vécsei (Nagy Á., a szünetben), Kerkez – Szoboszlai D. (Csoboth K., 74.), Ádám M. (Gazdag D., 60.), Sallai (Németh A., 76.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Észtország: Hein – Paskotski, Kuusk, Baranov (Tougjas, 81.), Pikk (Reinkort, 84.) – Ojamaa (Sorga, a szünetben), Shein (Miller, a szünetben), Vassiljev (Tunjov, 64.), Käit, Sinyavskiy – Sappinen (Zenjov, a szünetben). Szövetségi kapitány: Thomas Häberli.
Gólszerző: Ádám M. (41.)
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)