Ifj. Lisztes: Apu annak örülne a legjobban, ha minden rekordját megdönteném

A lapunknak adott interjúban ifjabb Lisztes Krisztián arról is beszélt, hogy

• volt-e más sportág vagy életpálya a szeme előtt;
• mi kell ahhoz, hogy az utánpótlásban mutatott erősségek a felnőttfutballra is megmaradjanak;
• milyen érzés volt góllal debütálni az első derbin;
• hogy éli meg az édesapjával való állandó összehasonlítást;
• készen áll-e arra, hogy kezdőként is bizonyítson;
• szerinte inspirálja-e a Fradi tehetségeit az ő remeklése;
• mennyire zavarja a sajtó folyamatos rohama;
• idővel melyik topbajnokságban próbálná ki magát legszívesebben.

Mi a titka a Lisztes családnak?

Talán a futball iránti szenvedély. Ebben nőttünk fel, nemcsak én, hanem édesapám is, már gyerekkorában vitték ki őt meccsekre, a focival kelt, és a focival feküdt. Velem ugyanez volt a helyzet, így ha létezik titok, akkor ezt mondanám.

Ezek után mit szóltak volna otthon, ha egyik nap úgy megy haza az iskolából, hogy márpedig ön kosárlabdázni vagy kézilabdázni szeretne?

Nem volt törvényszerű, hogy a labdarúgást választom, főleg nem a szüleim nyomására, akik soha semmit nem erőltettek rám, ellenben mindenben támogattak, és támogatnak a mai napig. Egyébként sok mindent kipróbáltam. Korcsolyáztam, hokiztam, röplabdáztam, de egyiket sem élveztem annyira, mint a labdarúgást, így könnyű volt döntenem.

Hány állólámpa és váza esett áldozatul az édesapjával otthon játszott családi focinak?

Hú, be kell vallanom, elég sok... (nevet) Apuval már gyerekként is rengeteget játszottunk, passzolgattunk, és ezt sajnos néha tényleg a házban található törékeny tárgyak sínylették meg, anyukám legnagyobb „örömére”...

Már utánpótláskorban kiemelkedett a társai közül, leginkább jó fizikai felépítésének és rendkívül technikás megoldásainak köszönhetően. Ezek azonban fiatalon nagyon sok tehetségben ott rejlő tulajdonságok. Min múlik, hogy végül valaki be is váltja a hozzá fűzött reményeket, vagy megreked az örök ígéret szintjén?

A hozzáállás és a megfelelő életvitel elengedhetetlen ehhez, meg persze az ezekkel járó rengeteg lemondás, amit el kell fogadni. 

Emellett persze a család támogatása, valamint némi szerencse sem árt.

A külföldi tornákon olyan sztárcsapatok reménységeivel találkozott, mint a Real Madrid, a Manchester United, a Hertha, az Inter vagy a Juventus. Mit tapasztalt ellenük?

Akkoriban nagyon jó csapatunk volt a Mészöly Focisulival, mindenkivel felvettük a versenyt, olyannyira, hogy a Real Madrid mögött a második helyen végeztünk, a többieket megvertünk. A magyar riválisainkhoz képest ettől függetlenül már ebben a korban is teljesen más szintet képviseltek ezek az együttesek.

Fel sem vetődött önben, hogy a labdarúgáson kívül más hivatást válasszon?

Nem, erre tettem fel az életemet. Soha nem gondolkoztam B vagy C tervben, csakis ezt tűztem ki magam elé. Jelenleg a tanulmányaimat is felfüggesztettem, de mindenképpen szeretnék majd mihamarabb leérettségizni, most viszont annyira sűrű és intenzív lett az életem, hogy egyszerűen a tanulás nem férne bele, legalábbis nem olyan szinten, ahogyan szeretném. Márpedig olyan típusú ember vagyok, aki ha csinál valamit, vagy maximális koncentrációval, vagy inkább sehogy.

Öt mérkőzésen négy gól és egy assziszt a mérlege a tavaszi szezonban – Pakson pedig csak Botka Endre akadályozta meg az ötödik találat megszerzésében, hiszen a gólvonalon ért bele a lövésbe… Szóba került az eset?

Persze, szívtam is a vérét egy kicsit, hogy csak így tud a kapuba találni. De a viccet félretéve, nem nehezteltem rá, abban a helyzetben valószínűleg én is ugyanezt tettem volna. Nem volt idő arra várni, hogy eljut-e a kapuba a lövésem, vagy a labdáért rohanó védők tisztáznak.

Összességében bízott hasonló berobbanásban, vagy saját magát is meglepte?

Van bennem egy egészséges magabiztosság, így azt azért reméltem, hogy hozzá tudok tenni a csapat játékához, de hogy ilyen jól sikerül majd, arra persze nem mertem gondolni.

Tizennyolc évesen alighanem az elért gyors sikerek miatt nagyon rendben kell lennie fejben. Dolgozik esetleg külön coachcsal, mentáltrénerrel, hogy mindenképpen a földön maradjon?

Nem vagyok hajlamos arra, hogy „elszálljak”, vagy néhány jó meccs után már elhiggyem, enyém a világ. 

Újpestről indult a karrierje, a IV. kerületben is lakott, jelentett ez bárminemű emocionális plusztöltetet a hétfői derbire?

Még most is a környékén lakom... Egyébként igen, természetesen volt bennem egy extra motiváció, itt jártam iskolába, nagyon sok barátom van erről a környékről. Nyilván folyamatosan mentek a zrikálások, emiatt sem volt utolsó szempont a győzelmünk és a gólom.

Milyen érzés volt bevenni az ősi rivális kapuját, fel tudja intézni azt a pillanatot?

Eszméletlen! Szinte szó szerint, mert olyan euforikus állapotba kerültem, hogy nem is emlékszem pontosan a gól utáni néhány másodpercre, csak arra, hogy futok a szurkolók felé, és a csapattársaim a nyakamba ugranak. Remélem, sok hasonló pillanatot élhetek majd meg a karrierem során.

És azt hogyan éli meg, hogy az elmúlt száz évben nem volt önnél fiatalabb gólszerzője a Ferencváros–Újpest-derbiknek?

Ez is hihetetlen, mérhetetlen büszkeséggel és megtiszteltetéssel tölt el. Főleg ha belegondolok, milyen legendás futballisták találtak be egészen fiatalon: Albert Flórián, Nyilasi Tibor, édesapám vagy éppen Szusza Ferenc, Bene Ferenc, Göröcs János, hogy csak néhányat említsek.

A remeklés ellenére Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző egyelőre csak csereként vetette be. Úgy tűnik, bármit tesz, még kevés ahhoz, hogy a kezdőbe kerüljön. Nem zavarja ?

Egyáltalán nem. Elfogadom és tiszteletben tartom a szakmai stáb, valamint a vezetőedző döntését. Ha a hátralévő meccseken is a padról számítanak rám, továbbra is minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy jó játékkal és remélhetőleg gólokkal, gólpasszokkal segítsem a csapatot.

Készen áll egyébként arra, hogy akár 90 percen keresztül hozza azt a remek teljesítményt, amit csereként lassan megszokhattak öntől a fradisták?

Szerintem igen. Fizikailag és mentálisan is felkészültnek érzem magam arra, hogy végigjátsszak egy mérkőzést. De ahogy az imént is mondtam, nem stresszelek ezen, amikor megkapom a lehetőséget, szeretnék élni vele és rászolgálni a bizalomra.

Apropó, az orosz trénerről az a hír járja, hogy a szigorú imidzse mellett jó pedagógusalkat. Szoktak esetleg négyszemközt beszélni?

Nem sokat beszél, feleslegesen pedig főként nem. Éppen ezért viszont amikor mondandója akad, akkor annak súlya is van. Örülök, hogy az irányításával dolgozhatok.

Éppenséggel annak súlya lehet, amit a lila-fehérek ellen megnyert bajnoki után mondott, nevezetesen, hogy reméli, a Ferencváros után hamarosan a válogatottban is bizonyíthat. Ha azt mondom, 49…?

Természetesen tudom, mit jelent, apukám ennyiszer húzhatta magára a nemzeti együttes felszerelését. Aki focizik, vagy bármilyen sportot űz, egészen biztosan arról álmodik, hogy egyszer az országát is méltón képviselhesse. Velem sincs ez másként, remélem, lesz lehetőségem bemutatkozni a válogatottban, aztán lépcsőfokról lépcsőfokra haladva gyűjtögetni a szerepléseket és utolérni vagy megelőzni őt.

Hogyan éli meg, hogy vélhetően végigkíséri majd a pályafutását az édesapjával való összehasonlítás?

Ez már kiskoromtól végigkíséri az életemet, megtanultam együtt élni vele. Sokszor megkaptam, hogy csak miatta vagyok itt vagy ott, ezeket a hangokat viszont már nagyon fiatalon ki kellett zárnom. Talán ennek is köszönhető, hogy 18 évesen már ennyire céltudatos, fejben nagyon erős lettem. 

Vele minden meccs után kielemzik a játékát, a jó és a rossz dolgokat?

Ha nem is elemezzük ki, de a tanácsait mindig megfogadom. Nála hitelesebb kritikusom aligha lehetne, legyen szó pozitív vagy negatív észrevételekről.

Baráth Péterrel egy időben követelnek maguknak egyre több játékpercet a Fradiban tavasszal, ami egyrészt a magyar futball számára is biztató, másrészt a Ferencvárost is gyakran éri az a vád, hogy fiatal magyar tehetségek helyett inkább a légiósokban bízik. Tud úgy tekinteni saját magára, mint inspiráló személyiségre a most utánpótlásban pallérozódó tehetségek számára?

Abszolút, én is biztos vagyok abban, hogy ha a gyerekek látják a mi példánkat, extra motivációt kapnak azzal kapcsolatban, hogy kemény munkával és odaadással a negatív hangok ellenére igenis van út az FTC csapatába, ha valaki végigjárja a ranglétrát.

Gyakori, hogy az NB II-es Soroksár egyfajta előszobát jelent a Ferencváros öltözőjébe. Legutóbb Pászka Lóránd járt be hasonló utat, mint ön. Kért vagy kapott tőle tanácsokat?

Lórival már régóta jóban vagyunk, korábban is sokat beszéltünk, most sincs ez másként, bármikor számíthatok rá.

Mennyire fordult teljesen a feje tetejére az élete az utóbbi hónapokban?

Felismernek az utcán az emberek, de azért még el tudok menni nyugodtan bevásárolni, nincs szó arról, hogy azonnal megrohamoznának (nevet). Jólesik a drukkerek szeretete, bármikor szívesen beszélgetek velük, vagy készítek közös képeket.

Zavaró vagy inspiráló ebben a média szerepe? Elvégre a Tankcsapda klasszikusát némileg átköltve Lisztes Krisztiánról szólnak a hírek, vele van tele a sajtó...

A pályán egyelőre komfortosabban érzem magam, mint az interjúhelyzetekben. Nehéz megszokni, de talán kezdek belerázódni, tudom, hogy ez is velejárója az élsportnak. És ha ekkora az érdeklődés, az azért azt jelenti, hogy valamit jól csinálok.

Kevesen ünnepelhetnek bajnoki címet éppen a 18. születésnapjukon, önnek viszont szombaton a Kisvárda ellen biztosan összejön ez a bravúr, hiszen a Kecskemét pénteki pontvesztésével matematikailag is biztossá vált az újabb aranyérem. Készül esetleg egyedi gólörömmel, ha ismét a kapuba talál?

Ennél szebb ajándékot nem igazán tudok elképzelni, tényleg már csak azt, ha góllal teszem még emlékezetesebbé. A gólöröm jó kérdés, eddig nem gondolkoztam rajta, mindig ami a szívemből jön, azt csinálom.

Hogyan látja a jövőjét?

Szeretném magam beverekedni a kezdőbe a Ferencvárosnál, más magyar csapatban nem tudom elképzelni magam.

De ha Angliából, Spanyolországból vagy Olaszországból keresnének, akkor sem lennék szomorú, odáig viszont még hosszú az út!

(Borítókép: Lisztes Krisztián. Fotó: Papajcsik Péter / Index)