A Vidi a kupagyőztes ZTE legyőzésével életben tartotta NB I-es reményeit
A bennmaradásért küzdő Fehérvár álomszerűen kezdett: a Schön Szabolcs buktatásáért megítélt büntetőt Kenan Kodro értékesítette a 3. percben.
A folytatásban a kupagyőztes ZTE birtokolta többet a labdát, azonban a szórványos fehérvári támadásokban valamivel több volt a veszély, ennek köszönhetően pedig még a szünet előtt növelte előnyét a hazai csapat:
Lirim Kastrati kapott nagyszerű labdát a 39. percben Makarenkótól, a koszovói támadó pedig értékesítette a ziccert.
Fordulást követően sem sokat kellett várni az újabb Vidi-gólra, Kenan Kodro hat méterről fejelte Demjén Patrik kapujába Dárdai jobbról érkező beadását. Háromgólos hátrányban is ment előre a Zalaegerszeg, ám ezúttal a becsületgólra sem futotta az erejéből, így a Fehérvár magabiztosan őrizte meg vezetését a meccs végéig.
A Fehérvár március 18-a óta először nyert bajnoki mérkőzést. Sikerével a tizedik helyre lépett előre, és egy ponttal előzi meg a vasárnap pályára lépő Budapest Honvédot.
OTP Bank Liga
32. forduló
MOL Fehérvár FC–Zalaegerszegi TE FC 3–0 (2–0)
Gólszerző: Kodro (3., 11-esből, 49.), Kastrati II (39.)