Áll a bál a belgáknál: a Real Madrid sztárja összeveszett a kapitánnyal
A szakember meglepő módon az Észtország elleni sajtótájékoztatón számolt be az esetről, többek között a Courtois és közte folytatott magánbeszélgetésre hivatkozva. Elmondása szerint ugyanis a kapus azt nehezményezte, hogy az osztrákok elleni, 1–1-es döntetlennel zárult találkozón a sérült Kevin De Bruyne hiányában Romelu Lukaku viselte a csapatkapitányi karszalagot, nem pedig ő.
Előzetesen megbeszéltük, hogy Ausztria ellen Lukaku, az észtek ellen pedig Courtouis lesz a csapatkapitány. Ezt előzetesen mindenki elfogadta a csapatból, a meccs után viszont Thibaut váratlanul beszélni akart velem, és azt mondta, hazamegy, mivel csalódott és megsértve érzi magát.
– idézi a BBC a belgák szövetségi kapitányát, aki szerint Courtois a világ legjobb kapusa, mégis döbbenten áll a történtek előtt.
A 102-szeres válogatott hálóőr válasza sem váratott sokat magára, aki a közösségi médiában máshogy magyarázta az esetet. „Nem a saját, a csapat érdekeit nézve arra kértem őt, magyarázza meg a döntését, hiszen az, hogy ki a válogatott kapitánya nem lehet egy átgondolatlan döntés eredménye. Meglep, hogy egy négyszemközt zajló, személyes beszélgetést valaki egyoldalúan felfed a média előtt, ráadásul úgy, hogy csak az elhangzottak egy részéről besszél.
Részletes kivizsgálást kértem, mert gond van a jobb térdemmel. A klubom és a válogatott orvosai között zajló konzultációt követően úgy döntöttünk, hogy visszatérek Madridba.
Tedesco azonban annyit mondott Courtois szavaira: Ő nem tud hazudni...
(Borítókép: Thibaut Courtois. Fotó: Linnea Rheborg / Getty Images)