Öngólt rúgott a vb-n, bosszúból megölte a kartell

Hat lövés hallatszódott a medellíni El Indio nightclub parkolójában. Minden lövés után hangos GÓL kiabálás törte meg az éjszakát. A lövöldöző férfiak azonnal beültek egy Toyota pick-upba, majd elhajtottak, és egy vérző férfit hagytak az autója mellett feküdni. Nem sokkal később a rendőrök és a mentők is megérkeztek, de már nem lehetett segíteni az áldozaton.

Mindez napra pontosan 29 éve, 1994. július 2-án történt. A 27 éves fiatalember, akit a szórakozóhely parkolójában agyonlőttek, nem volt más, mint Andrés Escobar, aki néhány nappal korábban nemcsak a kiesés, hanem a saját élete szempontjából is végzetes öngólt rúgta az USA ellen.

Az egyesült államokbeli labdarúgó-világbajnokságon a pasadenai Rose Bowlban Kolumbia a házigazdák válogatottjával csapott össze 93 689 néző előtt. Ennek a találkozónak papíron nem kellett volna téttel rendelkeznie Kolumbia számára, ám korábban a Románia elleni bukó miatt az USA elleni vereség kiesést jelentett volna.

Egy évvel Pablo Escobar halála után járunk, az Egyesült Államok elleni gyűlölet még javában forr a legtöbb kolumbiaiban, így nem csak a kiesés szempontjából volt fontos ez a találkozó. Annyira nem, hogy több játékossal tudatta a kartell, hogy a családjuk bánja, ha kikapnak az Egyesült Államoktól. A futballisták pedig tudták, hogy a kartellektől érkező ilyesfajta üzeneteket komolyan kell venni. Korábban az egyik játékos öccse meghalt egy rejtélyes autóbalesetben, amelyről mindenki azt tartotta, hogy a kartell műve volt.

Már a meccs előtti este gyülekeztek a sötét viharfelhők. A válogatott szövetségi kapitánya baljós telefonhívást kapott, a vonal másik felén pedig jelezték, hogy jobb ötlet lenne, ha Barrabas Gómez nem játszana az USA ellen, helyette Pitufo De Ávila lépjen pályára. A hívó tudtára adta a vezetőedzőnek, hogy ha nem így lesz, akkor a trénert a családjával együtt meg fogják ölni. A névtelen telefonáló ugyanis Gómezt okolta a románok elleni vereségért. Néhány évvel később Gómez egy interjúban megerősítette a történteket:

Fullertonban volt a szállásunk, a Hotel Marriottban, ott vártuk, hogy elkezdődjön a taktikai értekezlet az USA elleni mérkőzés előtt. Délelőtt tizenegykor kellett volna kezdődnie a megbeszélésnek, már fél tizenkettő volt, és Maturana meg Bolillo, a másodedző még sehol sem volt. Elmentem megkeresni őket, és láttam, hogy Pacho zokog, Bolillo pedig képtelen megszólalni. Halálosan megfenyegették őket, hogy ne merjenek betenni engem a csapatba. Azzal zsarolták az edzőnket, hogy ha betesz engem, akkor kiirtják a családjukat, megölnek engem és az én családomat is.

Barrabas Gómez nem törődött a fenyegetéssel, kolumbiai játékosként kapott már hasonlóakat, és sosem volt következménye. Maturana azonban azt mondta, ő nem meri játszatni a védőt. Erre Gómez leszögezte, soha többé nem lép pályára, és be is tartotta a szavát, a vb után szögre akasztotta a stoplist. Ezek után semmiféle taktikai eligazítás nem volt, a csapat úgy ment ki a pályára az USA ellen, mintha alvajárók lennének a játékosok.

1994. június 22. volt. Az aszfaltolvasztó hőségben a 35. percig 0–0-ra állt a meccs, sőt a dél-amerikaiak egyik helyzetet dolgozták ki a másik után, de valamennyit kihagyták. Aztán a 35. percben Mike Sorber, a hazaiak középpályása balról belőtte a tizenhatoson belülre a labdát, Escobar, a kolumbiaiak legnagyobb sztárja pedig páros lábbal bevetődött, de olyan szerencsétlenül, hogy a lábáról a labda a másik irányba mozduló Óscar Córdoba kapus mellett a hálóba vágódott.

Az ikonikus kép bevésődött a retinánkba: Escobar a hátán fekszik, széttárt karokkal és lábakkal. Nyilván mindenki gyűlöl hibázni, és ahogyan futballpályán, az életben is lehet öngólt rúgni. Sokszor nagyon kicsin múlik. Andrés Escobar sem szeretett volna betalálni a saját kapujába, és ha egy kicsit más szögben állt volna a lába, könnyen lehet, hogy a saját kapuja mellé rúgja a labdát, és akár még ma is élne. Ám a kartell egyik sofőre, Humberto Castro Munoz, akinek rengeteg pénze volt azon, hogy Kolumbia legyőzi az USA-t, máshogy döntött... A bűnözőt, akit a gyilkossággal vádoltak, néhány nappal később a rendőrség elfogta, majd 43 év börtönbüntetésre ítélték, miközben társait felmentették. Végül Munoz jó magaviselet miatt 2005-ben szabadult, tettét megbánta.

Andrés Escobar a világbajnokság után eredetileg a rokonait látogatta volna meg Las Vegasban, az utolsó pillanatban azonban úgy döntött, hogy inkább Medellínbe utazik. A barátai pedig figyelmeztették arra, hogy a válogatott kiesése miatt forrnak otthon az indulatok, de a labdarúgó úgy tartotta, vállalnia kell a hibáját. Döntése, hogy hazautazott, véglegesnek bizonyult, a futball legtragikusabb öngóljával vonult be a történelemkönyvekbe, bár vannak, akik szerint a gyilkosság pusztán a véletlen műve volt, és Escobar rosszkor volt rossz helyen – így vélekedik Frasisco Maturana, aki korábban edzője volt a szerencsétlenül járt védőnek.

Andrés Escobar temetésén több mint 120 ezren vettek részt, a sírjánál pedig minden évben megemlékezést tartanak. 2001-ben, amikor Kolumbia rendezte a Copa Américát, Medellínben szobrot avattak a tiszteletére. Andrés Escobar emlékét máig aktívan őrzik a válogatott szurkolói, illetve az Atlético Nacional drukkerei is.

Annak ellenére, hogy Kolumbia történelme tele van véres és szörnyű eseményekkel, melyek jó része egy másik medellíni Escobarhoz kötődik, a tragédiát a mai napig nem heverte ki az ország. Főleg, hogy Kolumbia amúgy sem túl makulátlan imidzsén egy újabb véres folt esett, ráadásul egy olyan embert öltek meg, aki a válogatott sztárja volt, és rengeteget tett azért, hogy az országról ne a kokain és a vérfürdők jussanak mindenkinek elsőként az eszébe. A szerencsétlenül járt védő az El Caballero del Fútbol, azaz a labdarúgás úriembere becenevet viselte a csapataiban. Escobar nemcsak Dél-Amerikában, hanem Európában is megfordult pályafutása során. A svájci Young Boysban játszott, az 1994-es vb előtt pedig az AC Milan is szerződést ajánlott neki.

A Netflix 2022-ben hatrészes minisorozatot készített az esetről Goles en contra, azaz Öngólok címmel. Az angol fordítása a The Final Score nevet kapta, magyarul is A végeredmény néven futott a széria, amely a kolumbiai futball és a drogkartellek összefonódásáról szól, a történetet pedig Andrés Escobarra hegyezték ki.

Világbajnoki cím reményében utaztak

A kolumbiai válogatott nem csak a szurkolók szemében számított világbajnoki esélyesnek a ’94-es vb-n, még Pelé is azt tippelte, hogy Kolumbia mundialt nyerhet. Oké, Pelének azért voltak vad víziói, emlékezhetünk arra a jóslatára is, hogy lesz afrikai nemzet, amely 2000 előtt vb-t nyer. Ám a kolumbiaiak szempontjából az erős szereplés a selejtezőkön tényleg jó jelnek tűnt. A kvalifikációt ugyanis csoportgyőztesként zárták (négy győzelemmel és két döntetlennel), ’93 szeptemberében pedig 5–0-ra legyőzték Argentínát. 

(Borítókép: Andrés Escobar a pályán fekszik, amint az amerikai John Harkes lövését a saját kapujába hárítja a 94-es világbajnokságon. Fotó: Romeo Gacad / AFP)