![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A spanyol kormány szerint hülyét csináltak az országukból
![GettyImages-1690937704](https://kep.index.hu/1/0/5100/51005/510050/51005031_9bdcfdc1b33f5abcbd05b4a04d6ae817_wm.jpg)
További Futball cikkek
-
Pocsék volt a csapat, de Szoboszlai teljesítményét jóra értékeli az angol sajtó
- A Fradi kupaellenfele 2021 óta nem látott bravúrral készül az El-visszavágóra
- Az Újpest a 83. percben még vezetett, mégsem szerzett pontot
- Liverpool-gálának indult, szenvedős lett, de megvan Szoboszlaiék újabb győzelme
- Szoboszlai Dominikkel eddig ilyen még nem fordult elő – garantált a Liverpool sikere?
A sportvezető elmondta: a „baráti hangvételű” valenciai megbeszélésen sikerült minden fél számára megfelelő döntést hozni, a futballisták pedig ezt követően már vállalták, hogy pályára lépnek pénteken a svéd, kedden pedig a svájci válogatott ellen.
Azok a játékosok, akik a szerdai megállapodás ellenére továbbra sem hajlandóak játszani – a 23 meghívott játékos közül végül csak kettő, Mapi Leon és Patri Guijarro hagyta el a keretet –, semmilyen szankcióban nem részesülnek, döntésüket tiszteletre méltónak gondolja a sportállamtitkár.
A történtek előzményeként Luis Rubiales, a spanyol szövetség – immár korábbi – elnöke a világbajnokság éremátadó ceremóniáján megcsókolta az aranyérmes spanyol válogatott kulcsemberét, Jenny Hermosót. Az eset Rubiales két héttel ezelőtti lemondásához vezetett, a bíróságon viszont lesz folytatása a nagy visszhangot kiváltó történteknek. A exelnök pénteken áll bíróság elé szexuális bántalmazás miatt, valamint kötelezték arra, hogy 200 méteres távolságot tartson Hermosótól.
A játékosok azonban a sportvezető távozása mellett egyéb változtatásokat is sürgettek, ezek között szerepelt egyebek mellett a férfiakkal azonos elbírálás és az egyenlő anyagi elismerés, valamint a szakág infrastruktúrájának fejlesztése. A bojkott így Rubiales és a válogatottal vb-aranyérmes szövetségi kapitány, Jorge Vilda távozását követően is érvényben maradt.
Közben viszont már közeledett az új fellépés időpontja, és az új szövetségi kapitány, Montserrat Tomé Vázquez a bojkott ellenére a péntekre tervezett kerethirdetés után hétfőn mégis megnevezte kiválasztottjait. A tréner 15 olyan játékost hívott be a válogatottba, akik a nyáron világbajnok csapat tagjai voltak, azonban Jenny Hermoso nem volt tagja a keretnek. Utóbbi aztán újabb pont lett a tiltakozók listáján, hiszen korábban egy emberként álltak ki a csókkal bántalmazott társuk mellett.
Tomé azzal magyarázta a döntését, hogy a fokozott médiafelhajtást figyelembe véve pont Hermoso védelmében tekintett most el a meghívástól.
Erre a szövetség válaszként azt közölte, hogy azok a játékosok, akik nem tesznek eleget a meghívásnak, 30 ezer eurós pénzbírságra vagy a válogatottól való eltiltásra számíthatnak.
A spanyol sajtó ennek apropóján „teljes káoszról” írt, és egymás után számolt be a nemzeti együtteshez muszájból, akarata ellenére érkezett játékosokról.
Hermoso közösségi oldalán azt írta: az eset még több megcáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy „a szövetségben semmi nem változott”. Hozzátette: a játékosok biztosra veszik, hogy ez az egész egy manipulációs stratégia arra, hogy megfélemlítéssel és szankciókkal megosszák őket. Mellőzéséhez pedig csupán annyit fűzött hozzá, ha a szövetség álláspontja szerint Rubiales és Vilda már egyszer távozott, akkor mégis mitől és kitől szorulna védelemre?
Az állami sportvezetés ezen a ponton lépett képbe, és a játékosok képviseletében arra kötelezte a szövetség vezetőségét, hogy utóbbi számára kellő mozgásteret biztosítva megoldást találjon a felvetett problémákra.
Víctor Francos kedden úgy fogalmazott a La Sexta spanyol televíziós csatornának, hogy tegnap hülyét csináltak úgy magukból, mint az országukból.
A politikus „elfogadhatatlannak” minősítette a helyzetet, és beszélt az érintett játékosok közül néhánnyal, akiktől „a lehető legnegatívabb” benyomás érte.
Nem neheztelést vagy haragot éreztem a szavaikból, hanem szomorúságot és kimerültséget, ezért döntöttem úgy, hogy támogatom őket.
A vb előtt is volt bojkott, azt megnyerték, most az olimpiai kvalifikáció is tét
Victor Francos Díaz megállapodás után ismét nyilatkozott. Kiemelte: a labdarúgó-szövetség elkötelezte magát az „azonnali és sokrétű változás” mellett. Hozzátette: létrehoznak egy közös bizottságot, amelyben az állami sportirányítás, a szövetség, továbbá a profi labdarúgók érdekeit képviselő szervezet (Futpro) is helyet kap, a feladatuk pedig az lesz, hogy nyomon kövessék a megállapodásban rögzített változásokat.
A Futpro nem akarja, hogy a sportágat a sportolóknak kelljen megvédeniük: a mostani megállapodást az álláspontok közeledésének tekintik a játékosok. A túlnyomó többség úgy döntött, hogy a közös cél érdekében marad. Hosszú lesz az út, amelynek kezdetéhez érkeztünk. A pénteki, Svédország, illetve a keddi, Svájc elleni találkozó azért fontos, mert a Nemzetek Ligája két döntőse kijut a jövő nyári párizsi olimpiára
– nyilatkozta a Futpro elnökeként Amanda Gutierrez.
A spanyol játékosok kedden utaztak el a valenciai edzőtáborba.
A spanyolok esetében nem feltétlenül rossz előjel, hogy bojkottal indul a selejtező, sőt, akár még jó is lehet. Két évvel ezelőtt a vb-selejtezőnek is hasonló játékosbojkottal futottak neki, aztán végül aranyérmesek lettek Ausztráliában. Akkor a szövetségi kapitánnyal volt baja 15 futballistának. Vilda akkor maradt a posztján, Rubiales kiállt mellett, a tiltakozók közül mindössze három voltak ott a vb-keretben.
(Borítókép: Jorge Gil / Europa Press / Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)