„Nem tartom aggasztónak, hogy dohányzik” – nyilatkozott korábbi edzője a Barca új szerzeményéről
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
Mint arról az Index is beszámolt, a Barcelona múlt héten bejelentette, a súlyosan megsérült Marc-André ter Stegen pótlására megtalálta a tökéletes személyt, méghozzá a lengyel Wojciech Szczesny személyében. A 34 éves – már visszavonult – kapus korábban a Brentford, az Arsenal, az AS Roma és a Juventus kapuját védte.
Az arsenalos korszakában sokat cikkezett arról a nemzetközi sajtó, hogy az öltözőben, közvetlenül a mérkőzések előtt és után dohányzik, így természetesen felmerült a kérdés most is Spanyolországban, mit szólnak majd ehhez a katalán klub játékosai, illetve a vezetőség. A Marca interjút készített Víctor Sánchez Lladóval, aki jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben dolgozik, ám korábban Víctor Paulo Sousa segédedzőjeként ténykedett a lengyel válogatottban, ahol együtt dolgozott a kapussal.
A szakember kiemelte, fantasztikus személyisége van a kapusnak, olyan ember, akit érdemes egy csapatnál tartani. Majd rákérdeztek a káros szenvedélyére, és azt mondta:
Én normális oldalról közelítem meg a dolgot. A futballisták ugyanolyan emberek, mint bárki más, és mindenkinek megvannak a maga bűnei, szokásai… Ez pont ilyen. Nem egy szokatlan dolog, mint ahogy az emberek azt gondolják. Egyáltalán nem látom aggasztónak, ő nem egy 19 éves fiú, ő egy olyan valaki, aki több mint figyelemre méltó karriert futott be, és nem hiszem, hogy ez egy túlzottan komoly probléma lenne.
– zárta rövidre a kérdést Víctor Sánchez Lladó.
A Barcelona nyolc mérkőzés után a spanyol bajnokság élén áll 21 ponttal, a katalánok mögött hárompontos lemaradásban a címvédő Real Madrid áll. Hans-Dieter Flick csapata legközelebb két nap múlva lép pályára az Alaves otthonában, majd a Sevillát fogadja. A Bajnokok Ligájában két hét múlva vár rájuk újabb összecsapás a Bayern München ellen.