U19-es Eb: a spanyolok kezdtek a legjobban
Megkezdődött az U19-es Európa-bajnokság, az ukrajnai torna első napján az A csoportban két döntetlen született (a házigazda Szlovéniával, Anglia Svájccal ikszelt), a B csoportban a spanyolok nehezen verték a törököket, a franciák pedig döntetlent játszottak a magyar csoportjából kijutó szerbekkel.
Ukrajna-Szlovénia 0-0
A házigazda szövetségi kapitány, Jurij Kalitvintszev szerint az első félidőben a nagy tét miatt feszültek voltak a játékosai, de aztán összeszedték magukat, és az emberhátrányba kerülő Szlovénokat végig nagy nyomás alatt tartották. Gólt elsősorban azért nem tudtak szerezni, mert a szlovén kapus mindent védett, és az előtte szűrő védelem is határozott, jó munkát végzett. Az ukránok győzelemmel kalkuláltak, nekik nagyobb csalódás a döntetlen.
Anglia-Svájc 1-1 (Mattock 34., ill. Wütrich 92.)
Kifejezetten jó, látványos meccset vívott Anglia és Svájc, az angolok domináltak az első félidőben, vezetést is szereztek, de Brian Eastick kapitány bevallotta, tudta, hogy egy góllal nem fogják tudni megnyerni a meccset. Az elszánt svájciak, akiknek igen nehézre sikerült a felkészülésük (csak 14 játékossal érkeztek a tornára), végig hajtották Angliát a második félidőben, és a 92. percben sikerült egyenlíteniük, amivel nyílttá tették a csoportot.
A csoport állása: 1. Anglia és Svájc 1-1 (1-1), 3. Ukrajna és Szlovénia 1-1 (0-0) A következő fordulóban: Szlovénia-Svájc, Ukrajna-Anglia
Spanyolország-Törökország 2-1 (Albayrak 12., ill. Falqué 49. 11-esből, San Martin 51.)
A négyszeres Európa-bajnok spanyolok csak nagy nehezen tudták megverni a harcias törököket, akik a vezetést is megszerezték, mielőtt Spanyolország két perc alatt megfordította volna a meccset. Csapata formájával még egyik kapitány sem elégedett, de a spanyolok a három pontnak, a törökök pedig annak örültek, hogy az egyik nagy esélyest komoly küzdelemre késztették, de a török kapitány hozzátette, ha kicsit szerencsésebb a csapata, a rengeteg spanyol helyzet ellenére egy pontot szerezhetett volna.
Franciaország-Szerbia 1-1 (Brahimi 40. ill. Alekszics 44.)
Mindkét csapat úgy érzi, pontokat veszített, a mérkőzés elején inkább a szerbek, a második félidőben viszont a franciák voltak jobbak, az élvezetes, pörgős meccsen jogos döntetlen született. A francia játékosok erőnlétileg sokkal jobban bírták az összecsapást, így a szerb kapitány tűnt elégedettebbnek, de mindketten elmondták, az első meccsből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.
A csoport állása: 1. Spanyolország 3, 2. Franciaország és Szerbia 1-1 (1-1), 4. Törökország 0 A következő fordulóban: Franciaország-Törökország, Spanyolország-Szerbia