Fölényes győzelem Dél-Afrika ellen
További Grund cikkek
Második meccsén négygólos győzelmet aratott a magyar U20-as válogatott az egyiptomi világbajnokságon. Gulácsiék az első félidő gyengébb játéka után másodikban kifejezetten jól játszva verték a sokszor amatőr hibákat vétő Dél-Afrikát.
A magyar kezdőcsapat három helyen változott a vasárnapi, Honduras elleni meccshez képest. A találkozó elején ez nem nagyon látszott a játékon, mert az első percekben ugyanolyan elképzelés nélkülinek tűnt, mint három nappal korábban.
Az első tíz percben két dél-afrikai helyzet is kimaradt, majd a 20. percben Serero tizenkét méterről senkitől sem zavartatva emelt Gulácsi kezébe. Az első komolyabb magyar lehetőségre fél órát kellett várni, ekkor Gosztonyi szabadrúgását védte nagy bravúrral Ngobeni.
A magyar együttes próbálkozott, de sokszor nagy volt a távolság a védők és a középpályások között, így nehézkes volt a támadásépítés, míg az elöl lévőkre nagyon figyeltek az afrikai védők.
A második félidő elején sokkal támadóbban lépett fel a magyar csapat, a 49. percben egy gyors akció végén a vezetést is megszerezte. Korcsmár ugratta ki Simont, aki jobbról lőhetett kapura, Ngobeni védett, de éppen a támadást kísérő újpesti elé pattant a labda, akinek nem volt nehéz a kapuba lőnie.
A gól megnyugtatta a magyar együttest, támadásban maradtak Komanék és hat perccel később növelték előnyüket. Futács a tizenhatoson belül egy jó átvétellel becsapta Zulut, aki csak szabálytalanul tudta szerelni. A jogos büntetőt Koman magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba.
A folytatásban úgy tűnt, mint ha a dél-afrikaiak feladták volna, míg a magyar együttes előnye birtokában kellő önbizalommal játszott. A 72. percben Gosztonyi jobbról, az ellenfél térfelének közepéről ívelhetett be szabadrúgást, és a berobbanó Debreceni öt méterről senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba.
A dél-afrikaiak nem csak szétestek, de el is fáradtak a végére, és sokszor elemi hibákat követtek el. Egy ilyen után - kapusuk megfogott egy hazaadást – Présinger remekül elvégzett közvetett szabadrúgása után állt be a 4-0-s végeredmény.
A magyar válogatott utolsó csoportmeccsét az U20-as vébén az Egyesült Arab Emírségekkel játssza szombaton.
Magyarország–Dél-Afrika 4-0 (0-0)
Alexandria, 18.45. V: Baldassi (argentin)
Magyarország: Gulácsi – Szekeres, Debreceni, Szabó J., Présinger – Gosztonyi, Korcsmár (Simon Á., 66.), Kiss M., Koman – Futács (Balajti, 87.), Simon A. (Tóth B., 60.)
Dél-Afrika: Ngobeni – Bhengu, Zulu, Hlatshwayo, Khumala – Doutie (Khwela, 88.), Maluleka (Ndlovu, 70.), Serero, Claasen, Masango (Jali, 60.) – Erasmus.
Gólszerző: Korcsmár (49.), Koman (54. – 11-esből), Debreceni (72.), Présinger (90.)
Sárga lap: Présinger (64.), Gosztonyi (71.), Koman (74.), Szekeres (81.), illetve Hlatshwayo (52.), Zulu (53.), Maluleka (58.), Khumalo (64.)