U20-vb: Dél-Afrika jobb, mint Honduras
Dél-Afrika hihetetlen körülmények között pontot veszített első világbajnoki meccsén, ez nem rossz eredmény az első körben agyonvert Magyarország számára sem. Az afrikaiak ellen azonban már nagyon figyelnie kell Egervári Sándor csapatának, mert vereség esetén az első két hely már szinte biztosan elmegy, és a jelenlegi csoportharmadikokat nézve lehet, hogy a magyarok nem férnek oda akkor sem, ha megverik az utolsó körben az arabokat. És lesz is mire figyelni, valószínűleg a csoport legerősebb csapata lesz a magyarok ellenfele szerda este 18.45-től.
Dél-Afrika az U19-es kontinenstorna elődöntőjébe jutott, ahol emlékezetes meccsen, háromgólos hátrányból felállva kapott ki a későbbi győztes Ghánától (4-3). A tornán előtte történelmi győzelmet aratott Nigéria felett, amelyet korábban soha, semmilyen szinten nem tudott legyőzni, és megverte a sokra tartott elefántcsontpartiakat is. A dél-afrikaiak 1997 után jutottak ki újra U20-as világbajnokságra, most az akkori kiváló játékuk megismétlésére készülnek.
Serame Letsoaka hazája egyik legnagyobb szaktekintélye utánpótlás-nevelés terén, az U23-as kivételével az összes válogatottat irányította már. A mostaniról azt mondja, az egyik legjobb, amivel valaha dolgozott, és nagyon örül neki, hogy esélytelennek tartják az övéit, mert így még nagyobb meglepetést fognak okozni.
Az első körben az Egyesült Arab Emirátusok ellen hihetetlen módon veszítettek pontot, a 91. percben 2-0-ra vezettek, mégis egyenlíteni tudtak az ázsiaiak. A 82. percben emberhátrányba kerülő (a csapatkapitányt, Mphahlelét szórtak ki) csapat már győztesnek hitte magát, amikor a 91. percben előbb büntetőből, majd két perccel később egy bal oldali beadásból kiegyenlítettek az arabok. Talán sokan emlékeznek, egy arab csapat tett hasonlót a magyar felnőtt válogatottal is, Szaúd-Arábia szinte pontosan ugyanígy vitt el egy pontot Győrből (a gólösszefoglalók sokáig ismételték Horváth Ferenc nekik lőtt gólját).
Dél-Afrika mindkét gólját a csapat legjobbjának tartott Kermit Erasmus szerezte, aki a Feyenoord játékosa (kölcsönben a másodosztályú Excelsiornál szerepel). A csapatkapitány Ramahlwe Mphahlele mellett játszik a Moroka Swallowsban egy másik kiváló védő, Ace Benghu, az ő kettősüktől sok függ a dél-afrikai védelemben, de előbbit kiállították, így biztosan nem játszhat. Fontos játékosa a csapatnak Georga Malukela, aki árnyékéket játszik Erasmus mögött, az ázsiaiak ellen mindkét gólnál ő adta a gólpasszt.
A védekezés egyébként sem feltétlenül az erőssége a csapatnak, inkább dominanciára törekszik, igyekszik sok támadást vezetni, és gondolkodás nélkül lőnek, amint a kapu közelébe érnek. A dél-afrikaiak a jövő évi, hazai rendezésű világbajnoki keretben is számításba vett játékosokkal rendelkeznek, U20-as csapatuk minimális célja a legjobb 16 közé jutás, és a szerencsétlen körülmények között elveszített két pontot a magyarok ellen próbálják majd behozni.
A Hondurastól elszenvedett csúnya vereséggel négymeccsesre nyújtotta U20-as vereségszériáját a magyar válogatott, amely huszonnégy éve, 1985-ben nyert utoljára meccset a tornán. Akkor is egy afrikait, Tunéziát verte 2-1-re.