U20-vb: győzni sem kell a továbbjutáshoz
Az utánpótlástornák sajátossága a csapatok teljesítményének erős hullámzása. Ennek oka lehet az is, hogy a fiatalok hajlamosak összeesni, ha gólt kapnak, ennek tudható be például, hogy az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelét a 2. játékrészben a magyar válogatott a földdel tette egyenlővé. A Dél-Afrika elleni győzelem során 50 percig már azt a játékot nyújtották a magyarok, amit reméltünk tőlük.
Dél-Afrika legyőzése nagyon kellett Egervári Sándor csapatának, amennyire ez egyáltalán lehetséges, a válogatott semmissé tette az első fordulóban elszenvedett vereséget. A csapat visszaszerezte hitét, önbizalmát, ráadásul Présinger Ádám lefújás előtt a hosszú sarokba nyesett gólja azt jelentette, hogy a magyarok gólkülönbsége pozitív lett, ami azt jelenti, hogy az Arab Emírségek ellen már egy döntetlennel is jó esélye lesz a továbbjutásra (ez igen szerencsés esetben egy vereséggel is összejöhet).
Nem feltétlenül lenne jó megnyerni a csoportot
Amennyiben Magyarország legyőzi az Egyesült Arab Emirátusokat, a Dél-Afrika-Honduras mérkőzés eredményétől függően akár a csoport élén is végezhet. Ebben az esetben az E csoport 2. helyezettjével találkozik, ott azonban a legutóbbi torna (2007, Kanada) két döntőse szerepel, azaz jó eséllyel Csehország (rosszabb esetben Brazília) jönne a nyolcaddöntőben. Ha a magyarok másodikok lesznek, valószínűleg Venezuela lesz az ellenfél, hacsak nem verik meg az utolsó körben a csoportot velük azonos pontszámmal vezető Spanyolországot (a döntetlen már a spanyoloknak kedvez). A 3. helyen elért továbbjutás esetén - függően a többi 3. továbbjutó csoporbeosztásától - vagy a teljesen zavaros C csoport első helyezettje (ez csak az utolsó fordulóban dől el, lehet Németország, Kamerun, de akár az Egyesült Államok is), vagy a D csoport győztese jön. Itt Ghána és Uruguay azonos pontszámmal áll, az utolsó körben egymással találkoznak, a döntetlen Afrika bajnokának kedvez. Ahogy az első mérkőzés után nem érdemelte meg a csapat, amit kapott, úgy most is érdemesebb mértéktartóan fogadni az eredményt. Dél-Afrika összeesett a második félidő elején, elveszítette a párharcokat, a magyarok kihasználták, hogy ellenfelük elbizonytalanodott, kivégezték őket. Jó volt látni, hogy Egervári csapata élt az egyik komoly előnyével, és remekül kihasználta magassági fölényét: gólt is fejeltek a magyarok, szinte nem is veszítettek fejpárbajt.
A bemikrofonozott pálya újszerű élmény, élmény volt hallani, ahogy a játékosokban (különösen Korcsmár vezetőgólja után) felszakad a feszültség, és szinte extázisban ünneplik a gólszerzőt. Az egész mérkőzés ritmusa biztatóan alakult, hiszen az elején inkább a Honduras elleni játékot idézte a csapat, kivéve szerencsére Gulácsi Pétert, aki többször is nagyot védett, a csapat pedig fokozatosan megnyugodott, majd a félidő felétől kezdve átvette a játék irányítását, hogy a hajrára végül döntő fölénybe kerüljön.
A csapat gerincét adó játékosoknak az arabok ellen vigyázniuk kell a szabálytalanságokkal, hiszen mindkét középhátvédünknek van már sárgája (Szekeres még Honduras ellen, Debreceni Dél-Afrika ellen gyűjtötte be), mellettük a szűrő szerepkörben játszó Korcsmár Zsoltnak, az irányító Koman Vladimirnek is van már ilyen figyelmeztetése, Gosztonyi András pedig kihagyja az Emirátusok elleni meccset eltiltása miatt. A tényen semmit nem változtat, hogy mindkét középpályás lapja Hectro Baldassi játékvezető érdekes ítéletének volt köszönhető (Komant például fellökték, valamiért mégis ő kapta a sárgát).
„Az első félidő második részében és a második egészében valamennyi futballistám jó teljesítményt nyújtott, a játékosok képességeiknek megfelelően teljesítettek, ahogyan ezt az első, Honduras elleni vesztes meccsen is vártam volna tőlük" - nyilatkozta a lefújás után Egervári Sándor az MLSZ honlapjának.
„A második félidőben már a jó értelemben vett agresszivitással, harcosan és eredményesen is futballoztunk, többen kifejezetten jó egyéni teljesítményt nyújtottak, a csapat hitt magában, sikerünk mindenképpen megérdemelt. Győzelmünkkel - természetesen nem elkiabálva az esélyeket - reális lehetőségünk van arra, hogy teljesítsük célkitűzésünket, azaz kivívjuk a csoportból való továbbjutást.”