Ázsia bajnoka következik az U20-as vb-n
Ázsia U19-es bajnoka az egy évvel idősebbek között sem vesztegette az idejét: az Egyesült Arab Emirátusok a tornán bevett szokásának megfelelően a legjobb 16 közé jutott. A némileg szerencsés körülmények között kiharcolt továbbjutással kényelmes helyzetbe kerültek az arabok, hiszen kedvük szerint számolgathatnak, csak rajtuk múlik, hányadik helyen jutnak a nyolcaddöntőbe. Hajtás után bemutatjuk a magyar válogatott utolsó csoportellenfelét.
Az Egyesült Arab Emirátusok harmadik alkalommal vesz részt U20-as világbajnokságon, 1997-ben Malajziában, majd 2003-ban a hazai rendezésű tornán is továbbjutott csoportjából. A komoly fegyvertényhez nem idén hívták először segítségül a szerencsét, 97-ben 0-10-es gólkülönbséggel várták az utolsó csoportmeccsüket, mégis továbbléptek.
A saját rendezésű világbajnokságon a legjobb nyolcig jutottak, ott Kolumbia verte ki őket, de már elmondhatják magukról, hogy nyertek meccset az egyenes kieséses szakaszban is, ami a magyaroknak még soha nem sikerült.
A magyar válogatotthoz hasonlóan az araboknál is egy nagy torna előtt közvetlenül váltották le az edzőt, csak az Emirátusok csapata még az ázsiai kontinenstorna előtt vált meg a tunéziai Kalid Ben Jahiától, miután egy felkészülési tornán nagyon rosszul szerepeltek. A csapatot a korábbi korosztályos bajnokságokban irányító Mahdi Ali Hasszán vette át, akivel szárnyalni kezdtek: a nagy esélyesnek tartott válogatottak előtt veretlenül lettek Ázsia bajnokai.
Az egyiptomi jegyüket a rendező Szaúd-Arábia negyeddöntős legyőzésével váltották meg, majd az elődöntőben Ausztráliát (3-0), a döntőben Üzbegisztánt (2-1) verve szerezték meg történetük első kontinensbajnoki címét.
Ahogy Egervári Sándor elmondta, a csapat nem tipikus ázsiai futballt játszik, nem az egyéni játékot helyezi előtérbe, hanem inkább csapatként erős. A csapat erejét mutatja, hogy hárman is állandó kezdők a felnőtt válogatottban, köztük Ahmed Khalil, aki az U19-es Ázsia-bajnokság gólkirálya, és legjobb játékosa lett. Tejab Awana, Hamdan Al Kamali és Ali Mabkhoot nevét érdemes még megjegyezni.
Az Emirátusok játékosai otthon játszanak, ez megkönnyítette a helyi szövetség dolgát is, amely nyolc hónapja folyamatosan együtt tartja a csapatot, felkészülésük során 21 mérkőzést játszottak. Nagy erényük az összeszokottság, és a minimálisra szorított egyénieskedés, valamint az a magabiztosság, amit eddig elért eredményeiknek köszönhetnek.
Ezek az eredmények alakulhattak volna egészen máshogy is, hiszen első meccsük 91. percében 0-2-re álltak, de innen is sikerült döntetlenre menteniük a Dél-Afrika elleni összecsapást, majd a magyarok elleni győzelmet éjszakai mulatozással ünneplő Honduras legyőzésével jutottak tovább a csoportból. A közép-amerikaiak elleni mérkőzésnek megvolt a maga áldozata, a csatár Ahmed Ali kiállítása miatt biztosan nem játszhat Magyarország ellen.
Az F csoport állása
1. Egy. Arab Emirátusok 4 (+1)2. Honduras 3 (+2)
3. Magyarország 3 (+1)
4. Dél-Afrika 1 (-4)
A csoportban a gólkülönbség rangsorol
Nagyjából eldőlt minden a többi csoportban, a kényelmes helyzetben levő arabok is tudják, hogy ha legyőzik a magyarokat, csoportelsőként a legutóbbi torna döntősével, Csehországgal kell játszaniuk, míg a 2. hellyel Venezuelával meccselnének a nyolcaddöntőben. A magyarok nem számolgathatnak ilyen nyugodtan (bár adott esetben egy vereséggel is továbbjuthatnak), Egervári Sándor csapatának győzelemre kell játszania, de egy döntetlen lenne a legideálisabb végeredmény - talán mindkét csapat számára.