Százmillióért játszik az U20-as válogatott
Már az egyiptomi indulás előtt bejelentette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Kisteleki István, hogy a húsz év alattiak válogatottja továbbjutása esetén prémiummal számolhat.
A csoportelsőség húszmillió forintot ért, minden egyes további győzelem ugyanennyit, vagyis eddig hatvanmilliót keresett a csapat. Ha megnyeri az egyiptomi tornát, akkor százmillió forinton kell osztoznia a 21 fős csapatnak, valamint felkészítőinek.
Úgy látszik, az ezüst- és a bronzérem közt viszont nincs különbség a honorálásban, hiszen mindkettőért nyolcvanmillió járna, de lehet, hogy ezt még módosítja az MLSZ.
A játékosok jó érzékkel azt énelekelték az olaszok kiverése után, hogy "Pista bácsi, nyúljál a zsebedbe!"
A szövetségnek nem lesz gondja a kifizetéssel, mert a felnőttek egymillió eurós kijutási díja biztosan a kasszában marad. A második helyért 100 ezer eurót kellene fizetni, de már erre sincs a matematikainál több esély. Sőt, mivel három legutóbbi selejtezőjén pontot sem szerzett a csapat, az elnökségnek győzelmi prémiumot sem kellett fizetnie.
A vb további programja
Elődöntők:10.13., kedd,
16.30 Ghána-Magyarország
20 óra Brazília-Costa Rica
Bronzmeccs:
10.16., péntek, 16 óra
Döntő:
10.16., péntek, 20 óra