A futball tőlünk, edzőktől jó, vagy rossz
Somodi László UEFA A-licences edző olyan edzésprogramot hozott létre gyermekfutballistáknak, amelyet már a határainkon túl is átvettek. A Baráti Bőrlabda FC képzési terve 12 éves korig tart, igyekszik azt a mozgásigényt kielégíteni, ami az életkori sajátosságok figyelembevételével szükséges ahhoz, hogy a gyerekekből később eredményes sportoló lehessen. A 10 éve eredményesen működő rendszer pedagógiai és pszichológiai módszereiről, a képzés sajátosságairól beszélgettünk Somodi Lászlóval.
Hogyan jött létre a nemzetközi együttműködés, milyen szempontok szerint döntöttek a Baráti Bőrlabda FC képzési rendszerének átvétele mellett?
Mivel Bácskatopolyán és vonzáskörzetében tíz-tizenkét éves kor alatt még nincsen szisztematikus utánpótlásképzés, felvették velünk a kapcsolatot, hogy segítsünk nekik felépíteni mindazt, ami már tíz éve működik Budapesten. Hallottak a nálunk folyó szakmai munkáról, ismerik az eredményeinket, a szülők, óvónők, pedagógusok részéről érkező pozitív visszajelzéseket. Egyéves előkészítő munka után született meg a megállapodás.
Miben áll a két klub együttműködése?
A kinti edzők számára biztosítottuk a megfelelő szakanyagot, tanulmányutakat szerveztünk számukra, részleteiben is megismertettük velük az itt folyó munkát. Később mi is ellátogattunk Bácskatopolyára, kiválasztottuk a megfelelő helyszíneket és folyamatos, segítő szándékú kontroll mellett beindultak az edzések. Az együttműködést szeretnénk még szorosabbá tenni, a labdarúgás segítségével javítani a magyar – szerb kapcsolatokon, illetve közös táboroztatásban és labdarúgó tornákban is gondolkodunk.
Mit kell tudni az egyesület képzési modelljéről?
A foglalkozásokat már 5 éves korban elkezdjük: mozgáskoordináció-, egyensúlyérzék-, koncentrációkészség-fejlesztő és labdaérzékelő feladatokat végeztetünk az edzéseken játékos formában, de rendszerbe foglalva. Célunk, hogy a gyerekek már 5-6 éves életkortól megkapják azt a fajta mozgásanyagot, amit az életkori sajátosságok megengednek és megkívánnak. Kiemelten foglalkozunk a koordináció kérdésével - ezen belül a labdás- és labda nélküli koordinációval. Figyelünk a gyermekek kétoldalúságára; gyakorlatainkat mindkét irányba és mindkét lábbal (kézzel) egyformán végeztetjük. Az általunk biztosított képzés tizenkét éves korban befejeződik, de figyelünk arra is, hogy az egyesületünkből kikerülő tehetséges gyerekek a számukra leginkább megfelelő klubnál folytassák.
Mit tart a Baráti Bőrlabda legnagyobb erényének?
A tudatosságot, a kidolgozott szakmai hátteret, és a sokoldalúságot, melyet tíz év szisztematikus munkával építettünk fel. Edzőinket a pedagógiai érzék és a szakmai tudás alapján válogatjuk ki, részükre folyamatos továbbképzést biztosítunk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lesz mindenkiből labdarúgó, de azok a gyerekek, akik 5-12 éves koruk között megfordulnak nálunk, később bátran választhatnak bármilyen más sportágat, mivel az alapkoordinációs képességeiket magas szintre fejlesztjük. Arra törekszünk, hogy a labdarúgás alapjai mellett sportszeretetre, egészséges életmódra és rendszerességre is neveljük a gyerekeket. Ennek érdekében sikeres együttműködést alakítottunk ki a Budapesti Orvostanhallgató Kortársoktatók Alapítványával is, minden edzőnk drogprevenciós képzésben részesült, a sportot, mint pozitív ingert hasznosítjuk.
Ön miben látja a sikeres utánpótlás-nevelés kulcsát?
Egy strukturált, az életkori sajátosságok figyelembevételével készített szakmai koncepció, amit megfelelő pedagógiai és pszichológiai módszerekkel kell átadni a gyerekek számára. Mindhárom említett területre kiemelt figyelmet fordítunk, hiszen csak így, egységesen lehet sikeres a képzés.
A futball tőlünk, edzőktől jó vagy rossz. Ha nem sikerül eredményeket elérni, annak hátterében csak a nem megfelelő képzés állhat. Ennek érdekében Magyarországon is szükség lenne a korosztályos edzőképzés bevezetésére, hiszen minden életkornak megvan a maga pedagógiája, módszertana, anatómiája és mozgásanyaga. Az edzők akkor végezhetik a legjobb szakmai és pedagógiai munkát, ha tevékenységük maximum két-három évnyi korosztályt ölel fel, más adottságokra van szükség például a hat-nyolc éves gyerekek esetében, és megint más képzést igényelnek a náluk idősebbek. Mindezt a gyakorlatban is próbáljuk megvalósítani, az egyesületnél külön szakemberek foglalkoznak az óvodásokkal, az iskolásokkal és a kiemelt csoportokkal. Tulajdonképpen a világ labdarúgása is ebbe az irányba mutat, a vezetőedzők egyre nagyobb szakmai stábok segítségével dolgoznak, a legjobb eredményt specialisták bevonásával lehet elérni.
Milyen távlati tervek állnak a Baráti Bőrlabda előtt?
Elsősorban egy saját sportpálya kialakításának a lehetőségét szeretnénk megteremteni. Ez nagy kihívás, hiszen nonprofit közhasznú egyesületként működünk, tagdíjakból és pályázati forrásokból biztosítjuk a működésünkhöz szükséges feltételeket. Ennek megvan az az előnye, hogy nem függünk senkitől, nem kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe, viszont csak lassan, lépésről-lépésre tudunk fejlődni.