Két győzelem kell az U21-es Eb-selejtezőkön
Nem akar számolgatni, ezért a két győzelmet tartja elfogadhatónak Róth Antal, az olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi edzője csapata utolsó két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése előtt.
Ha a csapat szombaton Székesfehérváron győz a listavezető Wales ellen, majd jövő kedden, az Üllői úton legyőzi a bosnyákokat is, akkor biztosan a továbbjutást érő első helyen végez. Wales jelenleg egy ponttal előzi meg a magyar együttest. A tíz csoportból az első helyezettek mellett a négy legjobb második jut tovább, a 14 együttes pedig oda-visszavágón dönt a jövő évi torna hét résztvevőjéről. Az Eb - melyen a házigazda dánok automatikus indulók - egyúttal olimpiai selejtező lesz a 2012-es londoni játékokra.
"Minden országban a felnőtt válogatott az elsődleges, így Egervári Sándor szava a döntő, hogy kit hív be az A-csapatba. Persze négy játékos nem kevés, akik most a felnőttek között juthatnak szóhoz, de ezt meg kell tudnunk oldani" - mondta Róth. Korábban általában mindössze egy-két játékos került fel hamarabb a felnőtt válogatottba, azaz a mostani négy utánpótláskorú igen jelentős kiesés, de úgy vélte, ennek ellenére csapata reális győzelmi eséllyel lép pályára mindkét meccsen.
Amit problémának tart, hogy korábban a keret nagy része rendszeres játéklehetőséghez jutott klubjában, most ez csak a játékosok felére igaz.