Basler lett az Eintracht Trier vezetőedzője
A 39 éves egykori középpályás két évre írt alá, a 2009. június 30-ig a TuS Koblenznél érvényben lévő másodedzői szerződését pedig felbontják. Basler 2004-ben fejezte be játékos-pályafutását, amelynek során harminc alkalommal szerepelt a német válogatottban és 262 Bundesliga-összecsapáson vett részt. Visszavonulása után a 2004/2005-ös szezonban a negyedosztályú Jahn Regensburg együttesét irányította vezetőedzőként. A Trier jelenleg pont nélkül, 0-7-es gólkülönbséggel áll az utolsó helyen, a gárdának azonban az a célja, hogy egy osztállyal feljebb jusson. "A feladat nagyon izgalmas, a célom az, hogy hosszan tartó sikereket érjek el a csapattal" - mondta Basler. (MTI)