Előd
10 °C
16 °C

Ballack: Nem vagyok edzőgyilkos

2009.02.17. 14:35 Módosítva: 2009.02.17. 14:38

A Chelsea vezetése másfél hete elbocsátotta a csapat vezetőedzőjét a brazil Felipe Scolarit. A brit lapok és maga az érintett is úgy fogalmazott, a vártnál gyengébb szereplés mellett a távozásban jelentős szerepet vállalt a csapat három játékosa, a cseh kapus Peter Cech, a német középpályás Michael Balack és az elefántcsontparti Didier Drogba. A volt edző úgy fogalmazott, ők hárman voltak az ellenségei.

A német válogatott csapatkapitánya azonban a Timesban cáfolja a személyével kapcsolatos konspirációkat. Ballack úgy fogalmazott, teljesen megdöbbent Scolari kijelentésein, hiszen azoknak semmi valóságalapjuk nincs. Azért is furcsálja a brazil kifakadását, mert véleménye szerint jó kapcsolatban voltak. Ballack elismerte, hogy találkoztak Abramoviccsal, de mint elmondta, ennek a megbeszélésnek egész más témája volt, mint az edzőkérdés.