Kemények lesznek a rendőrök az Újpest-Steauán
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) mindent megtesz azért, hogy ne legyen szurkolói rendbontás az Újpest FC - Steaua Bucuresti csütörtöki mérkőzés előtt, a stadionban vagy a meccs után - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. A rendőrség azt ígéri, határozottan fellép a rendbontókkal szemben. A közlemény emlékeztet rá: mind a román, mind a magyar drukkerekre egyforma szabályok vonatkoznak, és amint a rendőrség azt észleli, hogy szabálysértést vagy bűncselekményt követnek el, "nagyon határozottan, a jogszabályokat adta lehetőségek között fog fellépni a rendbontókkal szemben". A rendőrség közleménye szerint a Steaua Bucuresti csapat vezetése arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy mintegy 800 román szurkoló fogja a mérkőzést megtekinteni Budapesten.
"A magyar hatóságok a szervezetten érkező szurkolókat nagy erőkkel kísérni fogják egészen a Szusza Ferenc stadionig, majd a mérkőzés végén a hazaútjukat is biztosítják" - írták. Hozzátették: a román csapattal érkeznek Magyarországra a román csendőrség tagjai is, akik - mint minden nemzetközi mérkőzés során - összekötői feladatokat fognak ellátni, feladatuk kapcsolatot tartani a magyar rendvédelmi szervekkel, illetve a Steaua szurkolókkal. A mérkőzést megelőző órákban már forgalomkorlátozási intézkedésekre kell számítani Újpesten a stadion környékén, ennek részeként csütörtökön 12 órától éjfélig lezárják a Megyeri utat teljes szélességben a Váci út és a Fóti út között. A Steaua szurkolói mérkőzés közben az egyik lelátón kifeszítettek egy magyarokat gyalázó transzparenst. Az eset és más a mérkőzés alatt történt rendbontások miatt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is vizsgálatot indított.