Chelsea–Liverpool rangadó lesz a hétvégén
Két elégedetlen edző csapata csap össze vasárnap az angol labdarúgó Premier League 8. fordulójának rangadóján: a második helyen álló Chelsea a harmadik Liverpoolt fogadja. Miközben a címvédő és éllovas Manchester United egyértelműen győzelmi reményekkel várja Fülöp Márton együttesét, a Sunderlandet, a két üldözőnek sem lehet más a célja, mint a három pont megszerzése, különben lépéshátrányba kerül a Vörös Ördögökkel szemben. Az elmúlt napok történései a Chelsea és Liverpool háza táján sem adtak okot a túlzott örömre, a londoniak előbb kikaptak a Wigantől, majd csak 1-0-ra nyertek a Bajnokok Ligájában a ciprusi APOEL Nicosia otthonában, míg a liverpooliak - a Debrecen BL-csoportjában - nem várt, 2-0-s vereséget szenvedtek a Fiorentina vendégeként.
„Még soha nem láttam a csapatomat annyira szenvedni, mint a firenzei meccs első félidejében – elevenítette fel a keddi mérkőzést Rafa Benítez, a Liverpool vezetőedzője. – Nagy csalódás volt, hiszen sokat hibáztunk és így a hazaiak játszhatták a saját játékukat."
A futballisták utóbb elárulták, hogy korábban még nem látták ilyen mérgesnek mesterüket, de nem volt szükségük a kemény szavakra, mert ők is tudták, tudják, hogy ennél jobb teljesítményre van szükségük - mind a BL-ben, mind a bajnokságban.
Bár velük ellentétben a Chelsea megszerezte a három pontot szerdai BL-meccsén, Carlo Ancelotti vezetőedző messze nem volt elégedett a ciprusi produkcióval. „Jó eredmény, de nem jó teljesítmény. Nem vagyok elégedett, jobb játékot akarok” – értékelt röviden az olasz szakember.
Az élcsoport további tagjai közül a negyedik Tottenham Hotspur a Boltonhoz, az ötödik Manchester City pedig az Aston Villához látogat a hétvégi fordulóban, míg a hatodik Arsenal a Blackburnt fogadja. Halmosi Péter gárdája, a Hull City a Chelsea-verő Wigant látja vendégül, Gera Zoltánék (Fulham) pedig a West Ham United otthonában lépnek pályára. (MTI)