![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Eriksson svéd szövetségi kapitány lehet
Sven-Göran Eriksson, az angol negyedosztályú Notts County labdarúgócsapatának sportigazgatója lehet Lars Lägerback utódja a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szerepelt svéd válogatott kispadján. Az eddigi szövetségi kapitány a múlt héten mondott le, miután nem sikerült kijuttatnia együttesét a jövő évi, dél-afrikai világbajnokságra.
A svéd szövetség szóvivője, Jonas Nystedt hétfőn elmondta, hogy a korábbi angol kapitány valóban az elnökség által javasolt jelöltek között van, de nem erősítette meg a helyi Expressen című napilap információját, amely szerint a szövetség elnöke, Lars-Ake Lagrell már tárgyalt Erikssonnal. Múlt héten szerdán a The Guardian brit napilap hírül adta, hogy a 61 esztendős svéd szakember az észak-koreai válogatottat irányíthatja majd a 2010-es vb-n, azonban a Notts County ezt az értesülést azonnal cáfolta.
Eriksson 2001 és 2006 között irányította az angol válogatottat, majd Mexikóba szerződött szövetségi kapitánynak. A közép-amerikai ország gárdájával kilenc mérkőzésen mindössze négy győzelmet szerzett, ezért idén áprilisban távoznia kellett posztjáról. A svéd szeptember óta dolgozik a negyedosztályú angol klubnál. (MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)