Jusztina
1 °C
16 °C

Újabb fogadási botrány az európai futballban

2009.11.19. 16:31

Újabb, a mérkőzések kimenetelét befolyásolni igyekvő fogadási botrány felgöngyölítése kezdődött meg az európai profi labdarúgásban a Spiegel Televízió információi szerint. A csatorna arról számolt be, hogy a bochumi államügyészség kezdeményezésére Németországban máris több őrizetbe vétel történt. Az ügyészség mintegy 100 németországi gyanúsított ellen indított vizsgálatot.

Egy csütörtöki hivatalos hatósági közlemény szerint a vizsgálat már az év elején megkezdődött, és egy nemzetközi bűnbanda ellen irányul, amely a gyanú alapján rendszeres fogadási csalásokat követett el. A gyanúsítottak délkelet-európaiak, többségük koszovói.

Ugyancsak a televízió számolt be arról, hogy a hatóságok őrizetbe vettek egy horvát férfit is, aki 2005-ben részt vett a német labdarúgás egyik legnagyobb fogadási botrányában, melynek középpontjában Robert Hoyzer játékvezető állt. Hoyzer annak idején beismerte, hogy bíróként közreműködött német kupa-, illetve másodosztályú és regionális mérkőzések manipulálásában, ami miatt a bíróság később két év és öt hónap börtönre ítélte.

A bochumi ügyészség szerint a legújabb botrány szálai Németországot és a külföldet egyaránt érintik. A gyanúsítottak állítólag játékosokat, edzőket, bírókat és klubvezetőket igyekeztek busás pénzek ellenében a mérkőzések kimenetelének manipulálására bírni.

A hatóságok az elmúlt napokban mind Németországban, mind külföldön több házkutatást hajtottak végre. A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) ugyanakkor azt állította, hogy a bundabotrány nem érintett hazai mérkőzéseket. A Spiegel szerint a legtöbb fogadási csalást állítólag törökországi mérkőzésekre vonatkozóan követték el.