Beckham bemutatkozhat az AC Milanban
Szerdán rendezik az olasz labdarúgó-bajnokság 18. - egyben első 2010-es - fordulóját, melyben a téli szünet előtt gyengélkedő Juventus az ötödik helyen álló Parmához látogat. A harmadik helyezett torinói együttes örülhetett talán a legjobban a Serie A csapatai közül a két és félhetes téli szünetnek, mivel az azt megelőző öt mérkőzéséből négyet elveszített, s kiesett a Bajnokok Ligájából. Decemberben a helyi média gyakran cikkezett Ciro Ferrara edző menesztéséről, a vezetés azonban másként döntött, még a december 20-i, a tabellán 19. Catania elleni vesztes találkozót követően is megerősítette pozíciójában a fiatal szakembert.
A Juvénak a szünet ugyan jól jött, ám az utóbbi időben kilátástalanul gyenge játékot produkáló csapat és Ferrara vélhetően szívesebben vette volna, ha két könnyebb meccs vár rá az év elején. A tavaly visszajutott, ősszel azonban meglepően jól szereplő Parma elleni összecsapás után vasárnap az AC Milannal játszik rangadót az együttes, és az olasz újságok úgy vélik, amennyiben ezen a két meccsen sem sikerül előrelépni, a trénernek nem lesz több esélye.
A forduló további érdekessége David Beckham visszatérése lehet, aki a Genoa ellen először játszhat majd a táblázaton második Milan színeiben. A Los Angeles Galaxy angol sztárja a tavalyi évhez hasonlóan kölcsönbe érkezett a piros-feketékhez, akiknél a szezon végéig marad.
Akad a Serie A-nak egy másik nagy visszatérője is Luca Toni személyében: a világbajnok olasz csatárt - ugyancsak kölcsönjátékosként - decemberben igazolta le az AS Roma a Bayern Münchentől, s valószínűleg szerepet is kap majd a fővárosiaknál a Cagliari elleni meccsen. A listavezető Internazionale a Chievóval ebédidőben találkozik, soraiban már azzal a Goran Pandevvel, akit az Afrika Kupára elutazott Samuel Eto’o helyettesítésére szerződtetett a bajnokcsapat.