Koman az Inter ellen készül
Koman Vladimir együttese, a Bari az éllovas Internazionalét látja vendégül szombaton az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A magyar U20-as válogatott csapatkapitánya az utóbbi időben kevés lehetőséget kapott, így várhatóan a listavezető elleni összecsapást is kihagyja majd.
Az elmúlt fordulóban a Juventust simán, 3-0-ra legyőző, egyre jobb formába lendülő AC Milan a tabella utolsó helyén szerénykedő Sienát fogadja, míg a torinóiak a Chievo otthonában vendégeskednek. A Juventus vezetőedzőjét, Ciro Ferrarát hónapok óta bírálják, bár úgy tűnik, a szerdai, Napoli elleni kupamérkőzésen elért 3-0-s győzelemmel sikerült elkerülnie, hogy azonnali hatállyal ne menesszék. A tréner ugyanakkor változatlanul nehéz helyzetben van a csapat összeállítása szempontjából, mert négy kulcsemberére biztosan nem számíthat: a csatár Vincenzo Iaquinta térdműtéte után lábadozik, Mauro Camoranesi combsérülése miatt nem játszhat egy hónapig, a szintén támadó David Trezeguet pedig a 18. fordulóban rendezett, Parma elleni összecsapáson dőlt ki több mint egy hónapra. A bajokat tetézi, hogy Mohamed Sissoko sem hadra fogható, a középpályás ugyanis Mali színeiben az Angolában zajló Afrika Kupán vesz részt.
A Juventusszal azonos pontszámmal álló, de rosszabb gólkülönbsége miatt negyedik Napoli a forduló zárótalálkozóján a Palermót (7.) fogadja, a Roma (5.) pedig a Genoát (11.) látja vendégül.