Amauri olasz válogatott lehet
Az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marcello Lippi átgondolja a nemrég honosított, brazil születésű csatár, Amauri behívását a keretbe. A 29 éves futballistát tavaly meghívták a selecaóba, azonban itáliai klubja, a Juventus a brazil kapitány, Dunga kései megkeresésére hivatkozva végül elutasította a kérelmet. Médiaértesülések szerint Lippi ígéretet tett a játékosnak: ha megkapja az állampolgárságot, olasz válogatott lehet.
„Jó ötlet volt Donadonitól a honosítás - nyilatkozta Lippi. - Kedvező helyzetben voltam, amikor átvettem tőle a válogatott irányítását, ugyanis Amauri fontos tagja lehet a csapatnak. Döntése közel sem volt egyszerű, de ő valóban akarta az állampolgárságot.”
Lippi Amauri iránti engedékenysége már önmagában különleges, ugyanis a 62 éves szakember kizárta más honosított labdarúgók, például a Milant erősítő, szintén exbrazil Thiago Motta szerepeltetését. Az Amauri beválogatását ellenzők azt hozzák fel, hogy korábban megcsillogtatott csatárerényeit mostanság nem látják viszont, a labdarúgó ebben a szezonban mindössze öt gólt szerzett. A posztjára pályázó eredeti olasz riválisai jóval termékenyebbek voltak: Borriello, Pazzini és Quagliarella is előtte jár.