Sienában kell nyerni az Internek a bajnoki címhez
A bajnoki címért versenyben lévő két csapat, az Internazionale és a milánói alakulatot kétpontos hátránnyal követő AS Roma is idegenben lép pályára az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, zárófordulójában.
A kupagyőztes, Bajnokok Ligája-döntőbe jutott Inter ugyan karnyújtásnyira van sorozatban ötödik bajnoki címe begyűjtésétől, ám ha nem nyer a már kiesett Siena vendégeként, a Roma pedig begyűjti a három pontot Veronában a Chievóval szemben, elúszik az elsőség. Az egymás elleni eredmények alapján a fővárosi csapat kerülne az élre pontegyenlőség esetén.
Ugyancsak a zárófordulóban dől el, hogy a Sampdoria vagy a Palermo szerepelhet-e majd BL-selejtezőben a következő idényben. Előbbi csapat a Napolit fogadja, utóbbi pedig Bergamóba utazik. Az már eldőlt, hogy az AC Milan a BL-főtáblát érő harmadik helyen, a Juventus pedig az Európa Liga-indulást jelentő hetedik helyen végez, ezért a két csapat milánói összecsapását előrehozták szombatra. Szintén a hétvége első napján mérkőzik a Lazio az Udinesével. Így Milánóban és Rómában is zavartalan lehetne egy esetleges vasárnapi ünneplés. Az első három helyezett a BL főtáblájára kerül, a negyedik a BL selejtezőjébe, az 5-7. pedig az Európa Ligába.
Serie A, 38 forduló:
Szombat: AC Milan-Juventus, Lazio-Udinese mindkét meccs 20:45-kor kezdődik.
Vasárnap: Atalanta-Palermo, Bari-Fiorentina, Cagliari-Bologna, Catania-Genoa, Chievo-AS Roma, Parma-Livorno, Sampdoria-Napoli, Siena-Internazionale. Minden meccs 15:00-kor kezdődik.
Az állás:
1. Internazionale 37 74-34 79 pont
2. AS Roma 37 66-41 77
3. AC Milan 37 57-39 67
4. Sampdoria 37 48-41 64
5. Palermo 37 57-46 62
6. Napoli 37 50-42 59
7. Juventus 37 55-53 55
8. Genoa 37 57-60 51
9. Parma 37 42-50 49
10. Fiorentina 37 48-45 47
11. Bari 37 47-49 47
12. Udinese 37 53-56 44
13. Chievo 37 37-40 44
14. Cagliari 37 55-57 43
15. Lazio 37 36-42 43
16. Catania 37 43-45 42
17. Bologna 37 41-54 41
18. Atalanta 37 36-51 35 - már kiesett
19. Siena 37 40-66 31 - már kiesett
20. Livorno 37 26-57 29 - már kiesett