A hétvégén befejeződik a futball NB I.
A címvédő és listavezető Debreceni VSC a Kecskemét elleni győzelemmel biztosan bajnok lesz vasárnap a Soproni Liga 30. fordulójában, ha azonban veszít, vagy döntetlent ér el, akkor a Győrben vendégeskedő Videoton megszerezheti az aranyérmet. Az elsőségért folytatott, hónapok óta tartó csatában rájátszásra is sor kerülhet, ha a DVSC és a fehérvári alakulat ugyanannyi ponttal áll majd az utolsó kört követően. Ez csak úgy lehetséges, ha a hajdúságiak kikapnak Kecskeméten, a Videoton pedig döntetlent ér el Győrött. Ebben az esetben, tehát pontazonosság esetén a magyar szövetség (MLSZ) versenykiírásának értelmében oda-visszavágós párharc dönt a bajnoki címről.
Az erőviszonyok alapján a Debrecennek van nagyobb esélye története ötödik aranyérme megszerzésére, a 10. helyezett Kecskemét legyőzése még idegenben is kötelező feladatnak számít az ősszel a Bajnokok Ligáját is megjárt piros-fehér alakulat számára. Az első bajnoki címére hajtó Videotonnak nehezebb dolga lesz vasárnap, mert a győriek nagy versenyben vannak a tavasszal szárnyaló Újpesttel az Európa Liga-indulást jelentő bronzérmes pozícióért. Ráadásul a fehérváriaknál Mezey György vezetőedző eltiltás miatt nem ülhet a kispadon.
A budapesti lila-fehérek hazai pályán fejezik be a szezont a kiesést éppen elkerülő, 13. helyezett Vasas ellen. Mészöly Géza vezetőedző áprilisi kinevezése óta az újpestiek egyetlen összecsapást sem vesztettek el, két döntetlen mellett hatszor nyertek, így valószínűsíthető, hogy legyőzik az angyalföldieket. Ha a harmadik helyen pontazonosság alakul ki, itt is rájátszás következik.
A kiesés szempontjából nem hozhat változást az utolsó forduló, az ugyanis már biztos, hogy az MTK-t vendégül látó Diósgyőr és a Zalaegerszegre látogató Nyíregyháza a következő szezonban a másodosztályban szerepel.
Soproni Liga, 30. forduló:
Szombat:
ZTE FC-Nyíregyháza Spartacus 15 ó, v.: Bognár
Budapest Honvéd-Ferencváros 17:30, v.: Veizer
Vasárnap:
Győri ETO-Videoton FC 17:30 ó, v: Andó-Szabó
Kecskeméti TE-Ereco - DVSC-TEVA 17:30, v.: Szabó Zs.
Szombathelyi Haladás-Paksi FC 17:30, v.: Berger
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 17:30, v.: Szilasi
Újpest FC-Vasas 17:30, v.: Németh Á.
Lombard Pápa-Kaposvári Rákóczi 17:30, v.: Takács
Az állás:
1. DVSC-TEVA 29 20 2 7 63-36 62 pont
2. Videoton FC 29 18 7 4 59-30 61
3. Győri ETO 29 14 12 3 37-18 54
4. Újpest FC 29 16 4 9 48-39 52
5. ZTE FC 29 14 8 7 55-42 50
6. Ferencváros 29 10 11 8 34-33 41
7. MTK Budapest 29 11 7 11 47-39 40
8. Szombathelyi Haladás 29 9 9 11 42-49 36
9. Budapest Honvéd 29 8 11 10 36-35 35
10. Kecskeméti TE-ERECO 29 9 7 13 49-56 34
11. Lombard FC Pápa 29 9 5 15 36-49 32
12. Kaposvári Rákóczi 29 8 8 13 37-47 32
13. Vasas 29 8 7 14 39-60 31
14. Paksi FC 29 7 10 12 31-40 31
15. Nyíregyháza Spartacus 29 6 9 14 38-56 27 - már kiesett
16. Diósgyőri VTK 29 4 5 20 29-51 17 - már kiesett